Member of Group ›
Benfenntes tippek/trükkök a DGR öröm-guruláshoz
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Benfenntes tippek/trükkök a DGR öröm-guruláshoz

Ahogy azt itt, itt és itt már többször beharangoztuk, szeptember 24-én, hagyományteremtő szándékkal, (több mint) száz jólöltözött hölgy és úr indul klasszikus/vintage motorkerékpáron Budapesten a ??? épületétől, hogy nemes célokra pénzt gyűjtsön és felhívja a figyelmet a férfiak által elkövetett öngyilkosságok megelőzésére, illetve a prosztatarák szűrés fontosságára.

A különleges felvonulás iránti fokozott érdeklődésről sokat elmond, hogy bár még csak augusztus vége van és szeptember elején indul majd a kommunikációs kampány, a Distinguished Gentleman’s Ride központi honlapján (a résztvevők motorkerékpárjaival szemben támasztott konkrét követelmény ellenére), már 86-an regisztráltak a budapesti rendezvényre! Ezúton köszönjük minden jelentkezőnek ezt az óriási közös sikert! Ebből is látszik, hogy van értelme itthon is energiát és pénzt áldozni ennek a nemes, a mennyiséggel szemben a minőséget központba állító rendezvénynek a megszervezésébe!

Tegyük együtt jelenlétünkkel népszerűvé és adományainkkal hasznossá ezt a nemzetközi eseményt, hogy gyönyörű fővárosunk is, a többi nagyvároshoz hasonlóan, méltó módon ünnepelje a civil (!) nagyvonalúságot minden év szeptemberének utolsó vasárnapján! Ebben az évben nemzetközileg már több mint 35.000 (!) motoros regisztrált szerte a világon és több mint 1.140.000 dollárt (!) gyűjtött ez a sikeres kezdeményezés!

Kedves Úrihölgyek/Úriemberek, nem árt(6) egy kis egészséges versenyszellem! Tegyünk róla, hogy ne csak motorozzunk egy jót (jegesvödör-kihívás szindróma), hanem pénzt is gyűjtsünk a prosztatarák kutatásra! (Nyilván mindenki a lehetőségeihez mérten tud segíteni, de tényleg minden dollár számít!) BTW: ha valakit érdekel, hogy mire költötte 2016-ban a Movember Alapítvány a DGR tagok által átutalt összegeket, a múlt évi ’investment report’-ot innen tudja letölteni: DGR_Investment_Report

Összehasonlításként: e cikk publikálásáig Magyarországon 1150 dollárt gyűjtöttünk és 86-an regisztráltunk (szereztük meg ezzel a jogot a részvételre), míg pl. a többi V4 tagország + Románia hasonló számai a következők voltak:

Csehország: 144 regisztrált gyűjtött 2.445 dollárt.

Szlovákia: 60 regisztrált gyűjtött 1.002 dollárt.

Lengyelország: 218 regisztrált gyűjtött 1657 dollárt.

Románia: 72 regisztrált gyűjtött 1.763 dollárt.

Bónuszként pedig jöjjenek a címben ígért tippek/trükkök:

e g y

Perszonalizáljátok személyes oldalatokat a DGR központi felületén! Töltsetek fel profilképet és egyéb motoros fotókat a kontóhoz. Blog bejegyzésre is van mód! Buzdítsátok ezen a felületen is (akár magyarul a hazai) ismerőseiteket, hogy támogassák a túrátokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.)

k e t t ő

Személyes oldalatok (szabadon megválasztható) URL címét megosztva a közösségi médiában, felhívhatjátok arra az ismerőseitek figyelmét, hogy támogassák a vonulásotokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.)

h á r o m

Hozzatok létre teameket a honlapon (cég, baráti társaság, együtt motorozó banda, sport-team stb.), ahogy mi is tettük, hogy bárki csatlakozhasson hozzátok és együtt gyűjtsétek az adományokat. Roppant könnyen lehet csatlakozni aztán ezekhez a csapatokhoz, csak rá kell kattintani a ’JOIN OUR TEAM’ gombra. Meg is hívhattok magatokhoz résztvevőket pl. egy ehhez hasonló linkkel: https://www.gentlemansride.com/join/Route42

n é g y

Miután regisztráltatok, használjátok a képernyő bal oldalán elhelyezkedő dock-ot, így gyorsabban érhetitek el a személyesen rátok vonatkozó részeket. (a saját oldalatok, a budapesti ride részletei, üzenetek, a teametek részletei stb.)

ö t

Gyűjtsétek össze mind a négy jelvényt (badge-ek), így akár még egy Triumph Bonneville T120-as motorkerékpárt, vagy egy limitált Zenith Ton-Up órát, esetleg egy DGR Hedon Hedonist bukósisakot is nyerhettek! Jelvényeket a következőkért kaphattok: 1. Ha kitöltitek a profilotok részleteit. 2. Támogatjátok a saját részvételeteket. (Az összeg nincs meghatározva.) 3. Egy résztvevőt anonim módon támogattok, kitöltve az „Anonym Donation Form”-ot. (Itt sincs meghatározva konkrét összeg.) 4. Kettőszáz dollár adományt gyűjtötök össze a Titeket támogatókkal. Ekkor kaptok még egy DGR Patch-et (tapasz? Mi erre a jó szó?) is, mellyel „messziről nyomatékosíthatjátok” majd mindenki számára, hogy elkötelezett támogatói vagytok a nemes ügynek.

h a t

Az oldal tetején látható ranglistákat (leaderboards) böngészve körbe tudtok nézni a top motorosok (riders), utasok (pillions), teamek (teams), országok (countries) között, talán ezzel is növelve kissé a versenyszellemet.

h é t

Nyilván jobban kiismerik magukat azok, akik részletesebben is szétnéznek az oldalon. A letöltés (ABOUT DGR/DOWNLOAD) menüpont alatt pl. megtalálható a DGR poszter (2048×2896 pixeles kép) és a DGR ’cover’ fotó is. Ha pedig valakit a legújabb hírek érdekelnek, a DGR blogján is böngészhet kedvére.

Hamarosan találkozunk tehát a felvonuláson, de addig még sok mindenről beszámolunk! Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, hogy még sok bejelentéssel készülünk a NAGY NAPRA…

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge, 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
Jogi Nyilatkozat
Hírlevél
 
Photo
Video
B&O
Ride
Home
Cloud
Smile