Ahogy már sokszor tettük, úgy ma is egy Yamaháról írunk.
Ezúttal egy portugál nevű, svájci designer tervezte, japán felkérésre hollandok által átépített, olasz autó ihlette járműről számolunk be. A Botafogo egy portugál szó, a samba egyik alapfiguráját nevezik így. Sok egyéb mellett Rióban egy öblöt és egy brazil futballcsapatot is ezzel a névvel illetnek. (Mindkettőt megértjük.) A Yamaha ’Yard Built’ kétkerekűjének nevéhez (Botafogo-N) azonban az eredeti jelentés csak áttételesen adta az ihletet. 1917-ben ugyanis létezett egy Fiat versenyautó, amely a ’Botafogo Special’ nevet viselte. Ez a jármű indította be egy amszterdami műhely, a Numbnut Motorcycles tagjainak kreativitását, hogy a Yamaha felkérésére az akkor éppen 20. születésnapját ünneplő XJR1300-asból egy különleges motort építsenek.
BTW: Jay Lenónak is van egy ilyen Fiat a világhírű garázsában.
A motor fényezése és rajtszáma tehát egyfajta főhajtás híres autó „elődje” előtt. A szerkezetet a Gannet Design svájci alapítója, Ulfert Janssen tervezte. Az egyszemélyes design stúdió által kreált motorokról szóló négy cikket itt találjátok (post1, post2, post3, post4), Guld Peti remek interjúját Ulferttel pedig itt lelitek meg. A vas Boranni M-Ray felnikre húzott Pirelli Sport gumikkal, Yamaha R1 villákkal, Ohlins dupla csillapítókkal, Stack ST200 fordulatszámmérővel, Bitwell markolatokkal, matt fekete „négy-a-kettőbe” MVS Race Engineering kipufogóval és Eller Meyer alcantara üléssel rendelkezik.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.