„Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.” Ahogy azt jól tudjátok, oldalunkon imígyen szól a hét második napjának szlogenje. Ma azonban egy olyan extrém sporteszközt mutatok be néktek, amelynek, és vélhetőleg buggyant tulajdonosának „sincs ki mind a négy kereke”. Nem csak a vízből vagy az adrenalinból, hanem úgy általában sem rendelkezik ilyen felesleges alkatrészekkel.
E garantáltan szívdobogtató férfi mókának már a receptje is rendhagyó módon kezdődik. Végy (meg, észre vagy kölcsön) egy minimum 100 lóerős jetskit! Ha ez az alapfelszerelés (mondhatni kiegészítő) megvan, már csak a magyar forgalmazóhoz kell elballagni magáért a vízsugárhajtású deszkáért. (A Facebook oldalt itt találjátok.) Ott kb. 6000 euro gyors leszurkolása után a korábban előrelátóan beszerzett jetski és a frissen beújított FlyBoard törvénytelen gyermekeként ereszthetjük vízre ezt a különleges cyborg kombót. A következő videóban a találmány francia kifejlesztője, Francky Zappata magyarázza el látványosan a sporteszköz működésének lényegét.
Itthon jövő nyáron kezdődik meg a forgalmazása ennek a „vízi Segwaynek”. Persze az erre felkent furfangos marketingesek addig is ügyesen építik az új világmegváltó sporteszköz köré a tulajdonos által elvárt nimbuszt. Holnapután kezdődik például az első „hivatalos”, a Zapata Racing által rendezett FlyBoard Világbajnokság Dohában, Qatar fővárosában. (Ahol nem rég tette tiszteletét a BeoStore delegációja is, a szokásos Bang & Olufsen nemzetközi Dealer Meetingen. (Mr. Dealer itt és itt írt a tapasztalatairól.)
Nem hinném, hogy itthon lenne értelme birtokolni egy ilyen kütyüt, de egészen biztosan sokunknak lenne kedve kipróbálni. Jövő nyáron talán bérelni is lehet majd. Akár a forgalmazótól magától, akár egy sokat látott balatoni vállalkozótól, aki a vattacukor árus, lángos sütő, söröző üzemeltető, disco tulajdonos evolúciós fejlődésének végső stációjaként lát majd lehetőséget e kütyüben. Take a Ride!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.