Member of Group ›
Hidden Characters
Szerdánként a design „titkaiba" avatunk be Titeket. Wow!
 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.

Hidden Characters

A két Vas megyei srác közös portfóliója már az egyetemen elkezdett alakulni.

Míg egyiküket a legjobb megoldások detektálása, másikukat inkább az állandó előrelépés motiválja. A siker szerintük abban mutatkozik meg, amikor egy munka eléri a célját; hogy megfelelően tudnak kommunikálni egy brand-et vagy terméket. Nagy Dánielnek és Orbán Péternek, azaz a Hidden Characters-nek köszönhetjük többek között a budapesti tömegközlekedési logókat és az Erzsébet téri irányítórendszert, továbbá ők tervezték a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa arculatát is.

 

Kezdetek

Hidden Characters (HC): „A Szombathelyi Művészeti Gimnázium után mindketten a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomáztunk tervezőgrafikusként. Az egyetem alatt több pályázaton is közösen indultunk, amely munkák jó alapanyagként szolgáltak a portfóliónkhoz. Aztán harmadév környékén összeraktunk egy közös honlapot, és lassan elkezdtek jönni az éles megrendelések is.”

 

Alkotás

Dániel: „Az alkotás nekem leginkább egyfajta problémamegoldást jelent.”

Péter: Az alkotás a munkám lényege – létrehozni valamit, ami segít egy cégnek, egy márkának megmutatni magát és érvényesülni.”

 

Motiváció

Dániel: „Az motivál a legjobban, amikor megvan egy gondolat és már a vizuális irány is körvonalazódik, de a sok lehetőség között még meg kell találni a legjobb megoldást. Ilyenkor kerülök a legelmélyültebb állapotba. Ekkor érzem igazán, hogy történik valami.”

Péter: „Az előrelépések motiválnak a leginkább. Egy Vas megyei kisvárosban nőttem fel, Dani pedig tizennyolc kilométerrel arrébb. Visszatekintve az azóta eltelt időre, nem is volt annyira egyértelmű az utunk, és most már az is nagyon érdekel, mit lehet még kihozni ebből az életből.”

 

Kollaboráció

HC: „Több alkalommal is dolgoztunk már együtt grafikusokkal, például Szőke Gergővel az első Hello Wood könyvön, de Laki Esztivel és Borzák Marcival is volt már közös projektünk. Az L2 stúdiót alkotó Lakosi Krisztiánnal és Lakosi Ricsivel pedig most egy irodahelyiségben is dolgozunk. A grafikai tervezők mellett ugyanakkor fontosak számunkra a társszakmákkal – főleg építész stúdiókkal – való együttműködések is. A DAW építész stúdióval és a 81 fonttal is számos remek közös projekten vagyunk túl, és volt egy hosszabb együttműködési periódusunk a svájci E-Commerce ügynökséggel is.”

 

Technikák, eszközök

HC: „Általában sketchbook, laptop, monitor és egér az alapfelszerelés, de több projekt során nyúltunk már kézi rajzokhoz is, amelyeket szintén mi készítettünk. Jó néha kimozdulni a komfortzónából, sőt…”

Dániel: „Most a rajzpadot próbálom megszokni.”

Péter: „Annak érdekében, hogy minél profibban tudjuk bemutatni a munkáinkat, az utóbbi időben igyekeztünk nagyobb hangsúlyt fektetni a tárgyfotózásra is.”

 

Inspiráció

Dániel: „Minden újabb kihívás és megoldandó feladat inspirál. Természetesen mások alkotásai is – egy-egy munka ki tud nyitni bennem valami újat, így folyamatosan szélesedik a horizont a szakmával kapcsolatban. Ezen kívül bármi, ami iránt érdeklődöm, legyen az zene, művészet, építészet vagy éppen a kosárlabda.”

Péter: „Engem jó ideje elsősorban az Instagram inspirál. Sokféle profilt követek, amelyek által egy nagyon diverz képi inspirációs forrásra tehetek szert. Ez folyamatosan tágítja a látókörömet és rengeteg új benyomással lát el a világ minden tájáról.”

 

Siker

HC: „Mint stúdió, a sikert abban látjuk, hogy a munka eléri a célját; megfelelően tudunk kommunikálni egy brand-et vagy terméket. Amikor a megrendelő elégedett a munkafolyamattal és a végeredménnyel egyaránt, akkor mi is azok vagyunk.”

Dániel: „A Metró, Hév és dunai hajóközlekedés emblémákra vagyok talán a legbüszkébb. A Formatervezési díjat is nagy sikernek tartom, leginkább azt, hogy végigcsináltam.”

 

Alkotás és zene

Dániel: „Nekem nagyon fontos a zene – olyasmit nyújt a számomra, amit semmilyen más műfaj nem tudott eddig. Hobbi szinten magam is zenélek. Munka közben pedig mindig hallgatok valamit, ami egyfajta elzárt, nyugodt szférát hoz létre és biztosítja a hangulatomhoz megfelelő energiaszintet. Mostanában talán a Snarky Puppy, Charles Mingus és a Vulfpeck a favorit.”

Péter: „Inkább podcast-eket, videókat vagy a BBC rádió 4-es csatornáját szoktam hallgatni munka közben. Bár 2020 év végi hajrájában többször is előfordult, hogy valami pörgős zenével stimuláltam a teljesítőképességem (e korszak favoritja Mickman a soundcloud-on).”

 

Szakma

Dániel: „A szakma szerintem elég nyitott. Egy kis elhivatottsággal most már szinte bárki kaphat lehetőséget.”

Péter: „Ami fontos, hogy a tervezőknek is nyitottabbá kell válniuk. Nem pusztán az egyetemen megtanult szempontok számítanak, sőt azokat idővel el kell tudni engedni.”

 

Célok és álmok

HC: „Fejlődni szeretnénk szakmailag, alkalmazottakkal bővülni, ezáltal pedig egyre szélesebben lefedni a megrendelői igényeket és még teljesebb szolgáltatást nyújtani.”

Dániel: „A magánéletemben idén a jogosítvány és egy autó a fő projektek.”

Péter: „2021-re a fő célom egy kis ház teljes felújítása Budapest agglomerációjában.”

 

Heti kérdések

Boldogok vagytok? 

Dániel: A tavalyi év, azt hiszem, elég nehéz volt mindenkinek. Év végén sok időt töltöttem otthon, ami kicsit megviselt szellemileg és fizikailag is, de persze nem panaszkodhatok. Idén költöztünk a párommal saját lakásba, ami azért elég szuper. Szóval összességében elégedett vagyok, de azt hiszem, van még min dolgozni.

Péter: Eléggé ambivalens. A 2020-as év elméletileg egy kutya nehéz év volt, de mégis rengeteg jó dolog történt velem. Azt hiszem, most érzem magam a legboldogabbnak. Ez azonban nem egy állandó érzés – akár egy napon belül is tud szignifikánsan változni.

Milyen munkán dolgoztok jelenleg? 

Dániel: Sok minden fut párhuzamosan. Ami talán a legjobban motivál az egy zenei app, amit részben saját projektként tervezünk egy kisebb, baráti csapattal.

Péter: Jelenleg pár tavalyi projektet fejezünk be, például egy vaskos, 700 oldalas könyvet, amelyen már közel 5 éve dolgozunk. Hihetetlen érzés lesz végre a kezünkbe fogni és belelapozni. Közben pedig már alakulnak a következő feladatok is – izgalmas dolgok vannak kilátásban.

Ha nem a jelenlegi munkátokkal, akkor mivel foglalkoznátok leginkább?

Dániel: Szívesen lennék karaktertervező animációkhoz, játékokhoz, ami valójában a gyermekkori álmom is volt. Egy ideje szeretnék illusztrációkat készíteni saját szórakozásra, de nem sokat haladtam még vele sajnos.

Péter: Ha éppen sok a stressz a projektekkel kapcsolatban, akkor mindig arra gondolok, hogy szívesen lennék barista valami nyugis kávézóban. 

Mester, akire felnéztek?

Dániel: Sellyei Tamás Ottó és Auth Attila sokat tett hozzá ahhoz, amit most képviselünk. De bármennyire közhelyes is, legtöbbet mindig az iskolai és szakmai társaktól, barátoktól tanulja az ember.

Kedvenc hely, ahol lazíthattok?

Dániel: Mostanában leginkább otthon, a fotelben olvasás és zenehallgatás közben. De nagyon szeretek futni is. Olyankor nagyon sok felesleges feszültség tud felszabadulni és kitisztulnak a gondolatok.

Péter: Újlipótvárosban és az V. kerületben szoktam sétálni.

Dolgok, amiket kifejezetten ajánlotok?

Dániel: Futás.

Péter: A Jake and Jonathan című podcast sorozat 44. epizódját Jules Erhardt-al, amely – nagyjából a közepétől – számomra nagyon fontos gondolatokat tartalmaz a szakmáról. 

Biztos hallottátok már, hogy az ArtHungry idén három művészeti albumot is tervez megjelentetni, az elmúlt tíz év legjobb hazai tipográfiai, logótervezési és ikontervezési munkáit összegyűjtve. Mit szóltok a kezdeményezéshez?

HC: Jó kezdeményezés. Jó lenne színvonalas, hazai kiadványokat látni az elmúlt évek eredményeiről.

CV

NAGY DÁNIEL

Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium (2004–2008)
Magyar Képzőművészeti Egyetem (2008–2013)

Hidden Characters (2010– )

ORBÁN PÉTER

Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium (2004–2008)
Magyar Képzőművészeti Egyetem (2008–2013)

Royal Academy of fine Arts, Antverpen. (Erasmus Ösztöndíj, 2011)

Hidden Characters (2010– )

Hidden Characters: Behance | Facebook | Instagram

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra! A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art