Social Design Cookbook

A Social Design Cookbook projekt finn, holland és magyar kutatók, illetve designerek együttműködéséből jött létre. Mi hívta életre ezt a kötetet, mi a fő célja?

Bujdosó Attila: A könyv ötletét az a felismerés adta, hogy bizonyos közösségi együttműködések milyen sikeresen működhetnek, ha egy jól definiálható formátum köré szerveződnek. Ebben részben saját tapasztalataimra támaszkodtam: évekig a PechaKucha Night Budapest szervezője voltam a KÉK-ben (Kortárs Építészeti Központ), illetve Magyarország szubjektív atlaszát hoztuk létre 50 társalkotóval és Annelys de Vet holland grafikussal, amely aztán a Kitchen Budapest és a HVG Könyvek közös kiadásában jelent meg. Másrészt a környezetemben is szemtanúja voltam annak, hogy hasonló módon, külföldről “lemásolt” közösségi szerveződési formátumokat hívnak életre a barátaim: közelről láttam a New Tech Meetup, a Fab Lab vagy a Restaurant Day budapesti születését.

A kötet célja kettős. Egyrészt a másolható közösségi együttműködési formátumok bemutatása: vagyis ezek definíciója, a jelenség értelmezése, esettanulmányok bemutatása, és rávilágítani arra, hogy ezeknek milyen demokratizáló szerepük van a mai társadalmakban. Másfelől, az eseteket vizsgálva rájöttünk, hogy hiányzik egy leíró eszköz, vagy ha tetszik nyelv, amellyel közösségi szerveződéseket ábrázolni és így tervezni is lehet. Ezt az eszközt, a Social Design Canvast a könyvben mutatjuk be.

Hogyan, milyen kritériumok alapján válogattátok ki a 18 nemzetközileg is ismert társadalmi együttműködési formátumot?

BA: A kutatási fázisban először nemzetközi példákat gyűjtöttünk, aztán megalkottuk magát a definíciót: másolható közösségi együttműködési formátum. A definíció alapján alkottuk meg Muszka Ágnessel közösen a szűrési kritériumokat: közösségi kezdeményezés, szerveződés vagy folyamat, amely sok ember részvételével és hozzájárulásából hoz létre értéket; mindezt úgy, hogy a résztvevők nem pénzbeli motivációk miatt vesznek részt benne; ami mint szerveződési gyakorlat intézményesül; és másolhatóvá válik, illetve másolásra is került.

Miután a szűrési feltételekkel megvoltunk, próbáltunk a formátumok minél szélesebb palettáját megvizsgálni. Szándékosan nagyon különböző példákat vizsgáltunk, azért hogy rájöjjünk, hogy mik a közösségi együttműködés alapvető, egyetemes összetevői. A vizsgált példák különböző városokból indultak, San Franciscotól Tokióig. Vannak bennük hangokkal, irodalommal, térképekkel vagy múzeumokkal foglalkozó projektek. Az együttműködés fajtája is gyakran eltér, mint ahogy az is, hogy mennyire analóg vagy digitális a projekt. A leganalógabb példák a Panaszkórus és a Critical Mass, a legdigitálisabb példa a Wikidata.

Lilla, designerként számodra miért fontosak a jó társadalmi kezdeményezések? Magyarország mennyire jár szerinted az élen ebben?

Tóth Lilla: Számomra meghatározó volt az a felismerés, hogy designerként milyen felelősségem van egy-egy projekt kivitelezésekor: hogy a design soha nem választható el a politikától és a társadalmi felelősségvállalástól, hiszen kötelessége az embereket, a felhasználókat a középpontjába helyezni. Ha rólam és az egómról szól, akkor az nem design, hanem művészet.

Én elsősorban a kollaboráció fontosságát tartom elengedhetetlennek, illetve a diszciplínák közötti határok feszegetését (eltörlését?), a design thinking és az emberközpontú gondolkodás bevonását az élet minden területére, legyen szó egészségügyről vagy kormányzásról. Ezekről a világban már évtizedek óta szó van, Magyarországon sajnos még mindig eléggé ismeretlen terep. A társadalmi kezdeményezéseket tudatos állampolgárként fontosnak tartom. Ehhez designerként a probléma felismeréséhez és a megoldás kereséséhez, illetve ezek hatékony kommunikációjához tudok hozzájárulni.

Kiemelném a workshopjainkat, amelyek indikátorai lehetnek társadalmi együttműködéseknek. Az elsődleges célja ezeknek a workshopoknak, hogy bevonjon különböző meglátású embereket egy folyamatba, amik aztán érdemi változásokhoz vezethetnek a társadalmunkban. Én eddig két workshopnak a szervezésében vettem részt, az egyik a nők helyzetéről szólt a hazai design szférában, a másik a bevándorlók integrálásáról a helyi közösségekbe. Ezek úgynevezett “gonosz problémák” (wicked problems), amikre nem születhetnek jó vagy rossz válaszok, tökéletes megoldások, viszont elindíthatnak egy nagyon fontos párbeszédet.

Ahogy már említetted is Attila, mintegy receptként felajánlva a könyv bemutatja a Social Design Canvast, amely segít elemezni és megtervezni társadalmi rendszerek, folyamatok és szerveződések új formáit. Ezek összetevőit mi alapján, hogyan határoztátok meg? Gondolom, komoly kutatás előzte meg…

BA: Így van. A korábban már vázolt szempontrendszer alapján válogattunk ki nemzetközi példákat, több mint harmincat, és ezekről gyűjtöttünk tudást kutatással, mélyinterjúk készítésével illetve gyakran közvetlen vagy közvetett tapasztalatok alapján. Amikor a példákat vizsgáltuk, mintázatokat kerestünk, valamiféle alkotóelemeket, és ezeket próbáltuk meg rendszerbe foglalni. Az elején azt sem tudtuk, hogy igazán mit keresünk. Idővel alakult ki, hogy a közösségi formátumoknál, a receptek mintájára, mint összetevőkről beszélhetünk. Ezek az összetevők pedig a résztvevők, a hozzájárulások, a motivációk, az elősegítők, a szabályok és az eszközök. A Social Design Canvas pedig segít ezeket az összetevőket bármilyen közösségi kezdeményezésben leképezni, legyen az kicsi vagy nagy, egy születésnapi buli vagy egy politikai tüntetés.

Lilla, te mennyire vettél részt a könyv megszületésében? Már egy kész koncepció mentén dolgoztál vagy szabad kezet kaptál a tervezés során?

TL: Amikor bekapcsolódtam a projektbe a Kitchen Budapest grafikusaként, akkor a tartalmi része már gyakorlatilag megvolt, úgyhogy abba nem szóltam bele. Viszont onnantól kezdve, azon túl, hogy meg volt határozva, hogy könyv legyen, teljesen szabad kezet kaptam. Könnyű volt Attilával dolgozni, mert bízott a szakmai véleményemben, ugyanakkor sok mindent együtt találtunk ki, figyelembe véve egymás meglátásait.

BA: Annyit azért hozzáfűznék, hogy bár az interjúk és az esettanulmányok már készen voltak, amikor Lillával elkezdtünk együttdolgozni, a Social Design Canvas azonban még nem. És mivel a canvas egy ábrázoló eszköz, ahol a tartalom és a forma nagyon szorosan összekapcsolódik, ennek a kitalálása egy hosszú, iteratív folyamat volt. Sok workshoppal, fárasztó agyalással és rengeteg verzióval. Kiemelném, hogy Lilla nagyon rugalmasan és segítőkészen kezelte ezt a folyamatot.

Mennyire egyesül a kötetben a finn, a holland és a magyar design? Milyen design elemekben érhetők tetten esetleg a három ország kulturális, művészeti jellegzetességei?

BA: Nagyon remélem, hogy semmilyenben. A téma abszolút nemzetközi, tehát a célunk is inkább nemzetközi.

TL: Egy globális nyelv megteremtése volt a cél, ami minden nemzeti jellegzetességtől mentes és ugyanúgy meg tudja szólítani az olvasókat a világ minden tájáról. Egyébként a világ legkülönbözőbb helyeiről érkeznek megrendelések, és ez baromi jó érzés.

Lilla, mi volt a tervezés kiindulópontja? Milyen szempontokat vettél figyelembe a kötet design-jának megalkotásakor? Nyitott gerinc, kék-barack színek…

TL: Mint minden tervezői folyamatnál, fontos volt definiálni, hogy kiknek szól. Ez esetben: közéleti aktivisták, társadalmi innovátorok és társadalmi vállalkozók, valamint minden olyan szervezet – civil szervezetek, NGO-k, politikai pártok és közintézmények – tagjai, akiknek célja, hogy tevékenységébe és céljai eléréséhez bevonja az embereket. Ebből adódóan elsősorban nekik akartam egy olyan könyvet létrehozni, ami felhasználóbarát, praktikus és inspiráló. Rengeteg különböző típusú információ található benne, ezért fontos volt, hogy ezek tisztán elkülönüljenek, és jól tudjon köztük navigálni az olvasó.

A két szín használatának nem csak esztétikai, hanem praktikus magyarázata is van: a képanyag rengeteg különböző forrásból származik, így a minőségük nagyon változó. Van, amit profi fotós készített, van, amit random résztvevő a mobiltelefonjával. Ezeknek a különbségeknek az elsimítására jó megoldásnak tűnt a kétszínnyomás. A kék színt gyakran hozzák összefüggésbe a demokratikus értékekkel, az élénk, szinte neonos barack pedig a service design workshopokról jól ismert post-itek világára emlékeztethet. Szerintem elég jól kiegészítik egymást. A nyitott gerincnek szintén van egy egyszerű praktikus magyarázata (azon túl hogy szuperül néz ki): ezáltal teljesen ki lehet nyitni a könyvet, ami a Canvasok miatt fontos szempont volt.

Milyen a kötet utóélete? Újabb tervek?

TL: Jelenleg egy toolkiten dolgozom, ami a könyvvel és a kutatásommal kiegészülve lesz a mester munkám a finnországi Aalto University-n. A terv egy olyan kártyakészlet létrehozása a már meglévő Canvas mellé, ami segíti a közös gondolkodást a workshopokon. Ennek a tesztelése már folyamatban van, a kivitelezésre pedig a finnországi vizuális kommunikációs tervezők szövetségétől, a Grafiától kaptam pénzt.

BA: A könyv jól fogy, a nyomott példányok kétharmada már elfogyott. Együttműködünk egy holland terjesztővel, aki nemzetközi könyvesboltokba juttatja el a könyvet, online pedig a honlapunkon keresztül áruljuk. Közben Lillával és Muszka Ágnessel már több workshopot tartottunk az elmúlt években; célunk, hogy a Social Design Canvas eszközt és az általunk tudott módszertant minél többen megismerjék és használni tudják. Hiszen mind a könyv, mind a canvas célja ugyanaz: inspirálni és segíteni az olvasókat abban, hogy társadalmi kezdeményezéseket szervezzenek olyan kulturális, szociális, politikai vagy közösségi témák köré, amelyek fontosak a számukra.

Social Design Cookbook az ArtHungry-felületén ›

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra! A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Szerző: Farkas-Zentai Lili