… és akkor Stirlicz, miközben feszülten kémlelte a gyanús történéseket a távcsövében, fojtott hangon azt mondta a („Made in China” feliratú) walkie talkie mikrofonjába: „A kiméra-kerub leszállt. Ismétlem, a kiméra leszállt!” és akkor Bond Jakab, a néhai 007-es (kevésbé halkan) azt mondta Stirlicznek: „Látom Makszim Makszimovics, itt fekszem melletted (intim közelségben) az árokban. A könyököd éppen nyomja a (koreaiak által levert) vesémet.”
Abban azonban mindketten mélyen egyetértettek, hogy Krúz „Emájsziksz” Tamásnak, az éj leple alatt, éppannyira nem lesz könnyű kimászni a (trójai) fakimérából, mint amennyire képzavar e jelzős szerkezet. (Tulajdonképpen ez is csak egy lesz, a lehetetlen küldetések hosszú sorában.) Elsősorban azért, mert bár részletes, agyafúrt és komplex tervet készítettek a budapesti objektum gyors elfoglalására, de sajnos a kiméra éppúgy nem rendelkezett kijárattal, mint ahogy Mekk Mester is körbefalazta magát egy „jól sikerült” kömíves munkája során.
http://vimeo.com/73896606
Mondjuk legalább nem Krúz Tamás nélkül küldték be a kimérát, ahogy azt múltkor a fanyúllal tették az Arthur ellen szervezett heves ostrom során, melyről azóta mindhárman mélyen hallgatnak. (A 28. perctől találjátok azt a jelenetet, melyet (állítólag) egy, az Arthur kardjára rögzített korabeli GoPro kamera rögzített. Brit tudósok és magukat megnevezni nem kívánó Monty Python kiugrott színészek szerint. De nem biztos.) A szovjet hírszerzés szigorúan konfidensöl, 42 évre titkosított anyagát Bradley Manning segítségével sikerült megszereznünk! Ebből szemezgetünk a következőkben.
„SzGM (Szőke Gábor Miklós), a házőrző kerub alkotója, Kő Pál osztályában végzett a Képzőművészetin. Jellegzetes, falécekből kreált munkáival az Állatkertben, a Nemzeti Vágtán, a Szigeten, az ARC-on, vagy a Design Terminál oldalában (is) találkozhatott eddig a Nagyérdemű.
A Dante Birodalom veszélyesen terjeszkedik! Országhatárainkon kívülre is. Hol egy dekadens és gigantikus hintaló (Rocking Horse) vagy egy 26 méteres CET jelenik meg Magyarországon, hol Milánóban egy kortárs galériában állít ki a művész, illetve Ivanka felkérésére a Salone Satellite-en is felépült egy installációja. Továbbá ezen a nyáron született egy magyar puli is a washingtoni Folklife fesztiválra. Mindenesetre gyanús, hogy a művész Oroszországból (ahol egy unikornist alkotott) egyenesen az amerikai fővárosba utazott, hogy aztán ismét visszautazzon majd Moszkvába, ahol a Gorkij parkba tervez egy installációt. Szintén kivizsgálandó, hogy a novemberre tervezett honkongi és a decemberi isztambuli kiállítás valós veszélyt jelent-e a szovjet nép sziklaszilárd(nak mondott) erkölcseire.”
Jövő héten csütörtökön a szobor alkotójának, Szőke Gábor Miklósnak a szemszögéből mutatjuk be a kerub megszületésének kreatív folyamatát.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.