A Bence kalandjai a Murielből és a Kodachrome-ból ismert Jobbágy Bence zenei projektje.
Ősszel jelent meg bemutatkozó lemezük, a Tengerek, most pedig Cseh Tamás és Bereményi Géza Az égboltsapkájúcímű dalát dolgozták fel, így tisztelegve a két szerző előtt a majdnem egy napra eső születésnapjukon (Tamásé január 22-én, Gézáé pedig január 25-én van). Az újragondolt szerzemény egy élő session videóval együtt debütál nálunk. Jobbágy Bence saját zenekarain túl a legkülönfélébb produkciókban fordult meg az évek alatt, így került vendégelőadóként a Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól névre keresztelt formációba is. Először 2015-ben a Volt egy-két este című koncerten álltak együtt színpadra, amit aztán számos közös koncert követett.
Jobbágy Bence | Fotó: Kleb Zsófi
A dalszerző-énekes így mesélt:
„Valahogy sose voltam egy nagy Cseh Tamás-os.”
„Inkább bereményisnek mondanám magam, ha már. Aztán Szabó Árpi barátom meghívott a Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól nevű formációjába gitározni. Nagy koncert a MoM Kultban Tamás szülinapján. Csomó vendégénekes, zenészek, színészek, telt ház, talán kétszer is. Jó volt, szerettük. Megkedveltem a dalokat is, kiderült, hogy Másik János világa áll közelebb hozzám. Aztán a koncert után a backstage-ben megismerkedtem egy Zsófi nevű lánnyal, aki ma már a feleségem.”
Az égboltsapkájú már egy későbbi koncerten nőtt a szívéhez, ahol neki osztották ezt a dalt. Bence számára ez volt az első alkalom, amikor koncerten főszólamot énekelt. Saját bevallása szerint ez a fellépés adta a bátorító lökést ahhoz, hogy nem sokkal később énekes-dalszerzőként egyedül is koncertezni kezdjen, és útjára indítsa A Bence kalandjait. A feldolgozás ötlete egy 2020-as fellépésre készülődve pattant ki a fejéből:
„Nyár végén meghívtak zenélni a Tagyon Borbirtokra, egész este egyedül játszottam.”
„Előtúrtam mindenféle régi szövegeket a gitártokból, ott volt köztük Az égboltsapkájú is. Megnéztem, el lehet-e szépen játszani gitáron, és mivel szerintem igen, meg is fogadtam, hogy idén január 22-én, Tamás szülinapján megjelentetem ezt a dal az én feldolgozásomban.”
Cseh Tamásnak önálló estje futott a Katona József Színház 1983/84-es évadában Jóslat címmel, majd 1984-ben megjelent azonos című lemeze, melyen az 1970-től 1981-ig íródott dalok között ott szerepelt Az égboltsapkájú is. A szöveget Weöres Sándor Az égsapkájú ember című verse nyomán Bereményi Géza írta.
Werkfotó a forgatásról | Fotó: Mészáros Zoltán
A feldolgozáshoz Bencéék egy élő session videót is forgattak a Kultúr Krimóban. A dalban Jobbágy Bence gitározik és énekel, Restás Gergő bariton gitáron játszik és énekel, Bognár Marci pedig ezúttal fuvolázik. A videót Tóth Andris készítette. Nézzétek meg A Bence kalandjai Cseh Tamás-feldolgozását az alábbi videóban!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.