Április 9-től szeptember 4-ig várja a látogatókat az elmúlt öt év legkiemelkedőbb hazai ipar- és tervezőművészeti alkotásait bemutató kiállítására a Műcsarnok.
A kortárs magyar iparművészet és design friss eredményeit összefoglaló első szalont öt éve, 2017-ben rendezték meg, 208 alkotó munkáinak bemutatásával, a második, most bemutatásra kerülő szalonon már több mint 300 főre bővült a kiállítók száma. Tíz művészeti terület kerül a „közös térbe”, a posztindusztriális designtól az autonóm stúdióművészet legújabb alkotásaiig, a használati tárgyaktól a képzőművészeti kísérletekig. Négy generáció képviselteti magát, az idősebb generációtól kezdve a pályájuk elején álló fiatal tehetségekig. A Műcsarnok által felkért kurátor, Szilágyi B. András munkáját Balogh Eleonóra társkurátor, valamint Ducki Krzysztof, Fusz György, Harmati Hedvig, Kálmán László, Liszka Tamás, Szenes István és Tóth Fruzsina segítette a művek válogatásában.
Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felkínál. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig. Ezeket követve a kerámia legősibb, az emberi kultúra születésének titokzatos pillanatával egyidős művészetétől eljuthatunk a virtuális térben létrehozott kommunikációs terekig. Bár az egyes alkotói területek elkülöníthetők, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatot mutatnak be. A különböző területek és a két gondolati ív izgalmas metszéspontokat hoznak létre, a találkozási pontokon pedig új minőségek születnek, újfajta összefüggések rajzolódnak ki.
A Műcsarnok hivatalos honlapja ›
Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.