DePetris és Pitrix közös projektje, a Szombat Esti Juice, a két előadó és jóbarát közös külvárosi estéiből született. Most itt az első albumuk bemutatkozó száma: a Blues.
Két újpesti srácnak egy monoton szombat estén a lockdown vége felé nem is lehet jobb dolga, mint hogy összeülnek az otthoni stúdiójukban és egy-egy szombat esti juice (pink gin-tonic-gatorade) koktél mellett freestyle-oznak, alapokat gyártanak. Így alakult meg a Szombat Esti Juice duó.
„A Szombat Esti Juice-ban két látásmód érvényesül: én a Neveresque óta szeretek kísérletezni a zenével, elrugaszkodni sablonoktól és szeretem, ha a szöveget számomra fontos gondolatok és érzések kifejtésére használhatom. Pitrix a hiphop igazi elemi energiáját hozza, ahol a freestyle és a flow a vezér, és ahol elengedhetetlen, hogy megtáncoltassa a szám a közönséget. Ennek a két víziónak az egysége a Bluesis.”
– foglalta össze DePetris a projektet és a Bluest. A szám egy budapesti éjszaka és egy füstös blues dal hangulata között von párhuzamot.
„Nekem hosszú ideje ez az első megjelenő projektem és nagyon várom, hogy mit reagál majd a Juice-ra a közönség. Az első albumot – amin ez a trekk is lesz – egy laza, lightos koktélként kell felfogni. Ez az alapozás. Aztán később jöhetnek a bonyolultabb ízek. Most a vidám, ösztönből jövő vibeokat keresem és próbáltam átadni a szövegeimmel. Mondjuk , hogy én vagyok a koktél pohár szélén a cukor, és DePetris a lime karika.”
– tette hozzá Pitrix.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.