Czeglady és Karyuu új közös dala, a Fogd Be szókimondó, mégis felszabadító: azokról szól, akik nem visszavágni akarnak, csak többé nem hallgatni.
Fotó: Kelemen H. Glória
A dal egyszerre gyógyít, megállít egy bántásból táplálkozó körforgást, és teret ad az önismeretnek. A szerzők szerint a szám mondanivalója abból a felismerésből fakad, hogy a legtöbb bántás, amit az életben kapunk, más emberek saját feldolgozatlan sebeiből ered. A sérelmek továbbgörgetéséből pedig egy egész körforgás kialakítható, míg valaki meg nem állítja ezt a folyamot. Ám aki ezt a felelősséget vállalja, nem csak másokat ment meg vele – saját magát is gyógyítania kell. Az elnyelt sérelmek, ha nem kerülnek felszínre, belül maradnak – és mérgeznek.
„A dal egyfajta kiadás. Egy módja annak, hogy ami eddig bennem volt, azt ne adjam tovább másnak – de ne is maradjon bennem örökre.”
– meséli a Czeglady néven alkotó Czeglédi Ágnes.
A két előadó kollaborációjának alapja, hogy mindketten jelenlegi alkotói irányvonalukban a saját kérdéseikkel és belső konfliktusaikkal dolgoznak – zenében, őszintén, határok nélkül.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.