Obádovics J. Gyula: Életem

Hiszek a végtelenben

„1927-ben Baján, egy gyönyörű napsütéses, márciusi napon születtem.  A rokonok elmondása szerint ezen a csütörtökön olyan meleg volt, amilyenre még a legöregebb bunyevác asszony sem emlékezett. A bába kivitt az udvarra, megmutatott a napnak, és azt mondta, hogy ilyen napsütéses legyen az egész élete ennek a lánynak várt fiúnak. Ha most visszagondolok erre, kijelentem, hogy a bábaasszony kívánsága – kisebb felhőktől eltekintve végigkísért életem útján.” 

Ebben a könyvben lámpással kell keresni az ilyen szép mondatokat. Mert mind a szerkezetében, mind a bekezdés szintű stílusában van valami esetlen bumfordiság. (A kiadó, melynek a szerző résztulajdonosa, bizonyára segített volna a megírásban, de ő nyilván nem hagyta ezt.) Az Életem ennek ellenére jelentős, emlékezetes könyv, mert lapjairól felragyog egy különleges ember, akinek neve eggyé vált az általa írt különleges matematika tankönyvvel. 

Születése után tizennyolcéves koráig Baján élt. Lelkes cserkész, kelletlen levente volt. Nem csak az volt neki fontos, hogy magyar, hanem az is, hogy bunyevác. E kifejezést részletesen magyarázza, többek között így: katolikus rác. (A professzort ma is bántja, hogy az Országgyűlés kétszer is elutasította a bunyevácok kérelmét, hogy nyilvánítsák őket nemzetiségnek.) 

Az idén kilencvennyolc éves szerző ma is szép szál ember, a Bálint gazda fajtájából. Tavaly még korosztályos futóversenyt nyert. 

Sokféle tehetség szunnyadt az egyszerű, paraszti sorból származó, különleges memóriájú gyerekben, aki fiatalon az állatok gondozását és a nehéz fizikai munkát természetesnek vette. A négy polgári után apja inasnak akarta adni, csak anyja biztatta, hogy legalább a gimnáziummal nem teljesen egyenértékű líceumot végezze el. Aztán 1945-ben egy fillér nélkül feljött Pestre. Ott kis híján a Testnevelési Főiskolára ment (olyan jó sporteredményei voltak). De nem volt két pár tornacipője – pontosabban egy se. Így matematikus képzésre iratkozott be.  

Elképzelhetetlen nélkülözések, fűtetlen szobák, sikeres udvarlások szegélyezték egyetemi éveit. Nem csak tanulmányait végezte el remek eredménnyel, de irodalmat is sokat olvasott. Egy minisztériumi kitérő után tanári pályáját lényegében a Miskolci Nehézipari Egyetemen kezdte, ahol ő hozta létre a magas színvonalú mérnök-matematikus képzést. Korán felismerte a számítástechnika tanításának fontosságát. Ekkor, már családos emberként, este nyolc és éjfél között, pihenés helyett, egy pályázatra írta meg Matematika című tankönyvét. Mielőtt nyomdába adta volna, a tanszékvezetője megpróbálta rábeszélni, hogy a könyv kettejük neve alatt jelenjen meg, mert ez „így szokás”. Nemet mondott, és ezzel megpecsételte a sorsát a tanszéken. A könyv ma már a 23. (!) kiadásnál jár, amelyet 1993 óta már egyik vejével közösen alapított saját kiadója ad ki.  

A könyvből indirekt módon sok minden kiderül a hőse által végigélt politikai rendszerekről is. Obádovics személyes felemelkedése a szörnyű kommunista rendszer csekély számú jó mellékhatásának, a nagy mobilitásnak beszédes példája. És a Kádár-korról is érdekes dolgokat mond el az a fejezet, amely azt meséli el, hogy a rá féltékeny miskolci tanszékvezető (igazi neve helyett itt nevezzük csak G. elvtársnak) egy minden addiginál nagyobb galádságot követett el ellene, hogy a háta mögött megakadályozza a gondosan előkészített szakalapítási tervét.  

Ezután már engedett egy minisztériumi szirénhangnak, és elment egy budapesti számítástechnikai háttércég vezetőjének. Ebben is nagyon sikeres lesz. Ebből a történetből az sejlik fel, hogy a Kádár-korban (talán) egy idő után lassanként sok ponton előtérbe kerülhettek volna a szupertehetségek. De nagyon hamar jött a válság, a sikeres számítástechnikai központ munkatársainak felét el kellett bocsátani – ezt Obádovics már nem vállalhatta. Aktív éveit így a gödöllői egyetem professzoraként fejezte be. Hatvanöt éves korától boldog nyugdíjas, Balatonszárszón írja újabb és újabb könyveit. E könyv a sorban a harmincharmadik. 

Obádovics érzelmes ember, sok verset írt élete során, a Függelékben hosszan siratja három lányának anyját, imádott feleségét, Babit, aki kilencvenkét éves korában hunyt el, és orosztanár létére legépelte a híres könyv első kiadásának kéziratát a rengeteg képlettel együtt, amelyből nyilván igen keveset értett. A Függelékben van egy felsorolás a szerző díjairól. Fájóan hiányzik közülük a Széchenyi- és a Bolyai-díj.

Talán, ha majd százéves lesz? 

(Scolar Kiadó, 2022, második, bővített kiadás. Szerzőfotó: Kaiser Ottó. 351 o., ára 5995 Ft.) 

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)