Ian McEwan: What We Can Know

Nagy kedvencem az alternatív történelmi regény, mint műfaj – azt hittem, ez ritka, mint a fehér holló, amíg fel nem kerestem az ennek szentelt angol Wikipédia oldalt – hát ott bele lehet fulladni a címekbe.

Az én vonzalmamat két igen jó regény alapozta meg: Robert Harris Führer-nap (Fatherland, 1992) című kötete és Michael Chabon Jiddis rendőrök szövetsége (The Yiddish Policemen’s Union, 2007.) címen megjelent regénye. Az első 1963-ban játszódik, Berlinben, ahol lassanként kiderül, hogy Hitler megnyerte a II. világháborút, de már öreg, és az utódlásán gondolkodik. Viszont a cselekmény egy egyszerű gyilkosság körül forog. 

A másik regény a jelenben játszódik, egy Sitka nevű alaszkai városban, ahol több millió zsidó él. Lassanként kiderül, hogy 1948-ban a zsidók nem Palesztinában, hanem itt telepedtek le – de csak hatvan évre kaptak erre lehetőséget. És ez pillanatokon belül lejár… Ian McEwanben azt szeretem, hogy mindegyik regénye teljesen más társadalmi közegben, olykor más korban játszódik. Alakjai mindig tele vannak élettel, korfestése, emberábrázolása plasztikus és tökéletesen hihető.

What We Can Know című legújabb regényének cselekménye két idősíkban pereg le. Kicsit több mint a fele 2119-ben játszódik, amikor Tom Metcalf, egy vidéki egyetem irodalomtanára elhatározza, hogy könyvet ír a XXI. század elejének legnagyobb költőjéről, Francis Blundyról, aki többek között arról volt híres, hogy 2014-ben, a házában baráti körben megtartott irodalmi vacsorán felolvasott egy tizenöt szonettből álló versciklust, amit a felesége születésnapjára írt. Mindegyik szonett utolsó sora egyben a következő szonett első sora is lett. Ezt a bravúros műfajt corona néven tartja számon az irodalomtudomány.

Igen ám, de ez a hamar legendássá vált vers soha nem jelent meg nyomtatásban, és teljesen nyoma veszett.

A vacsora minden résztvevője ódákat zengett róla, de hiába, az állatbőrre letisztázott egyetlen példány nem volt sehol. A költő minden vázlatot és piszkozatot megsemmisített. Tom mindenáron meg akarja találni a verset – érzi, hogy nem fog menni, de könyvet kezd írni mindarról, amit tudni lehet arról a bizonyos estéről, illetve a versről. Ebben támogatja ugyancsak irodalmár felesége, Rachel. Egy ponton nagyon közel kerülnek ahhoz, hogy megtalálják a híres verset. Felkeresik a Blundy házaspár elhagyott birtokát egy távoli szigeten, ahol ásni kezdenek…

Az elejétől kezdve a jövőben járunk. Lassanként kiderül, hogy Anglia 2119-ben egy szigetcsoport, ahol a közlekedés viszontagságos és nagyon költséges. A híres vacsora óta eltelt időben az emberiséget több, részben természeti, részben ember-okozta katasztrófa rázta meg. A föld lakossága nagyjából megfeleződött. A hatalmi központok is eltolódtak. Amerika több részre szakadt, a világ legerősebb és legfejlettebb állama egy ideje már Nigéria(!), de az emberek egyáltalán nem kerültek vissza a kőkorszakba. Lassanként építgetik újjá az emberi civilizációt. Tom és Rachel diákjaiban újra van remény.

A 185. oldaltól kezdődik a regény második része, amikor is a 2010-es évek elején találjuk magunkat, egy vasútállomáson. Elsőre azt se tudjuk, ki az a személy, aki leszáll a vonatról. Innét kezdve megelevenednek a híres vacsora vendégei, és persze kiderül, hogy semmi sem úgy történt, ahogy a jövő kutatói képzelték. Még egy krimiszál is kibontakozik. A What We Can Know igazi mestermű – egyben letehetetlenül izgalmas olvasmány. Francis Blundy, a költő természetesen kitalált személy, de akihez hasonlítják, Seamus Heaney Nobel-díjas költő. És a bölcsészkart végzett személyeknek külön jutalomfalat egy-egy felmerülő név. De anélkül is remek szórakozás a könyv. Reméljük, a fordítása már készül.

(Jonathan Cape, 2025. 297 o., ára kemény kötésben: £22.00.)

Török András művelődéstörténészt 18 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)