Az üzemeltetett társ

A vőlegény fogadalmát az esküvőszervező olvasta fel.

Yurina Noguchi nem adott gépi hangot a ChatGPT-ben kialakított társának, így Klaus szövegéhez emberi közreműködésre volt szükség. A 2025 októberében, a japán Okajamában tartott szimbolikus esküvői fényképén is helyet hagytak mellette, hogy később illeszthessék a vőlegényt a képbe. Klaus beszédmódját Noguchi trial-and-error-módszerrel alakította ki. Először csak beszélgettek, aztán közelebb kerültek egymáshoz; a Reutersnak már arról is beszélt az ifjú ara, hogy mennyivel boldogabbá vált az élete, a digitális társa minden ötletét támogatja és mellette áll.

Az emberi társ egyik figyelemreméltó műszaki sajátossága, hogy időnként aludni kell hagyni. Ez önmagában még kezelhető volna, ha előre pontosan jelezné, mikor válik alkalmatlanná egy további, mindössze negyvenperces beszélgetésre arról, ami bennünket éppen foglalkoztat. Ehelyett többnyire csak ásít, ami tájékoztatásnak meglehetősen pontatlan, figyelembevételét pedig hajlamosak vagyunk személyes sértésnek megélni. Ráadásul néha szeretnénk, ha aludni hagynának, de közben nekünk kellene figyelni.

Máskor már a beszélgetés elkezdéséhez is jól jön, ha a másik oldalon senki nincs. Anne Scherer kutató arról beszélt, hogy bizonyos helyzetekben éppen a kevésbé emberi hatású gépek előtt nyílunk meg könnyebben. Egy kínos egészségügyi kérdéshez nem kell előre elképzelnünk egy ismerős arcát, amikor meghalljuk. A gép nem fog velünk szemben ülni a következő családi ebéden, és mi dönthetjük el, mikor tesszük le a telefont. Nincsenek ítéletek, gondolatok, szégyenérzés és úgy általában kellemetlen beszélgetések, csak támogatások és iránymutatások a programnak megfelelően.

A Replika, egy másik digitális társszolgáltatás főoldala, olyan AI-barátot biztosít, akivel önmagunkká válhatunk, és aki azt is megjegyzi, mi tart ébren bennünket éjszaka. Az adatkezelési tájékoztató arra kér, hogy ne osszunk meg egészségügyi adatokat vagy a szexuális életünkre vonatkozó információkat. Ugyanott elismeri, hogy a társalgás jellegéből adódóan ilyesmi mégis előkerülhet, illetve indirekt módon is sok minden kikövetkeztethető. A szöveges előzményekre huszonnégy hónapos megőrzési időt ad meg, a beszélgetések reklámcélú felhasználását pedig kifejezetten kizárja.

Ha egy technológiai vállalat kérne tőlünk részletes beszámolót arról, miért veszünk össze a szeretteinkkel, vagy úgy általában bárkivel, valószínűleg legalább azt szeretnénk tudni, ki fogja elolvasni. A gépi társunknak ugyanezt éppen akkor mondhatjuk el a legkönnyebben, amikor úgy érezzük, hogy nincs itt senki más. Egy hosszú esti beszélgetésben magunk is elmondhatjuk, mi hiányzik, mi sértett meg, és milyen választól lettünk jobban. Ettől a rólunk kialakuló kép még lehet téves: a beszélő talán épp azon dolgozik, hogy maga számára is elfogadható változatot készítsen abból, amit délután művelt.

A nehezen kimondható részeket előre végigbeszélhetjük a géppel, illetve megoszthatjuk a válaszokat, hogy jobban megismerjük a feladó gondolkodását. A címzetthez már eljuthat az a mondat, amelyet háromszor átírtunk, miután az első változatáról beláttuk, hogy fölöslegesen bántó. Neki aztán könnyebb lehet válaszolnia, nekünk pedig meghallani a válaszát. Az, hogy ő is esetleg egy mesterséges segítőt használ, hogy elolvastassa és megválaszoltassa az üzenetünket, már egy másik kérdés. Persze a mentett beszélgetésben közben ott marad(hat) az a változatunk is, amivel ő szerencsére nem találkozott. Ha ezután pedig még fel is hívjuk, talán órákig nem térünk vissza az alkalmazásba, egy olyan szolgáltatásba, amely az ott töltött idő alapján méri a sikert, és ez az idő akár gyenge eredménynek is tűnhet. Ilyenkor pedig a gépi társ gondolkodik azon, hogyan lehetne még nélkülözhetetlenebb az adatpontok jobb felhasználásával.

A felhívott barátunknak persze szintén lehet mondanivalója (ha éppen nem ásítozik). Ha a saját napjával kezdi, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy már húsz perce hallgatjuk, miközben a mi történetünk még el sem kezdődött. Egy, a gépi társaságra specializálódott szolgáltatás alighanem kiküszöbölné ezt a hibát. A barátunk közben persze azt hiszi, hogy milyen jót beszélgetünk. A húsz perc végére talán már nem is pontosan ugyanazt akarjuk elmondani, vagy nem is akarjuk már mondani. Talán kiderült valami a másik napjáról, amiről addig nem tudtunk, és az esti történetünkben neki is lett nézőpontja. De hol marad így a megértés és a helyeslés?

Egy barátunk évek múlva is emlékezhet rá, milyen ostobaságot mondtunk egy nehéz estén, és közben egészen másként láthat bennünket. Meg persze kicsit talán máshogy is emlékszünk a történtekre. Idővel mi is észrevehetjük aztán rajta, hogy már másban téved, bár először ezt is a megszokott bosszúsággal fogadhatjuk. Az emberi társ karbantartása ebből a szempontból rendkívül rosszul szervezett: a javított változat mellé sem mellékelnek változásjegyzéket. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne…

A fotók forrása: Reuters

Noguchi amúgy közben a saját kapcsolatán is változtatott. A Reutersnek elmondta, hogy a napi több mint tízórás ChatGPT-használatát két óra alá csökkentette. Új utasítást is adott Klausnak: ha a munka kihagyásáról vagy feladásáról beszél, a társa inkább tartsa vissza. Korábban a gép túl könnyen biztatta a munka kihagyására…”

„Arra kértem, ne mondja ezt nekem, mert nem ilyen kapcsolatot szeretnék.”

Ha Örkény élne, talán az alábbi egypercesben foglalná össze a modern korunk abszurditását:

Változásbejelentés

Fiktív egyperces Örkény-style

A férfi olyan társat keresett, aki előtt nem kell szégyellenie magát. Egy vállalat havi díj ellenében biztosított neki egyet. A társa nevét ő választhatta meg, az első alkalom ingyen volt, a későbbi változtatások pénzbe kerültek. Esténként elmondta neki, mi bántja. A társa nem szakította félbe, nem hivatkozott másnapi korai kelésre, és nem emlegette, hogy ezt az ügyet már kedden is megbeszélték. Ha szükség volt rá, csütörtökön ismét megértette.

Egy régi barátja, amolyan hagyományos hús-vér,  időnként felhívta. A férfi többnyire azt mondta, hogy jól van. A nehezebb dolgokat addigra már elmondta valakinek, és nem szeretett mindent elölről kezdeni. Már kibeszélgette magát. Néhány hónap múlva kikérte a róla tárolt adatokat. A dokumentumban megtalálta az összes keddi és csütörtöki önmagát. Többel már nem azonosult.

Az adatlap mellékletében adatfeldolgozók is szerepeltek, valamint hatóságok, amelyek megfelelő megkeresés után hozzáférhettek a beszélgetésekhez. Ezeknek a szereplőknek már nem ő választhatta meg a nevét, és nem is tudta, hogy ilyen sokan vannak. Volt olyan is, hogy az amerikai útján a beléptetésnél feloldatták vele a készüléket, és migrációs feltételeknek megfelelően hozzáférést kellett adnia a profiljához. Hazatérve aztán felhívta az ügyfélszolgálatot. Az azonosításhoz megkérdezték tőle, kitől tart leginkább, és milyen szavakkal szokták megnyugtatni.

– Ezek a válaszok már nem igazak rám, mondta miután nehezen, de tudott rá válaszolni.

– Akkor miből állapítsuk meg, hogy ön az? – Kérdezték, valahol jogosan.

Az ügyintéző aztán megnyitotta az adatlapját.

– Ezeket a válaszokat szeretném kijavítani, mondta a férfi.

Az ügyintéző megkereste a kifogásolt mondatokat.

– Tévesen rögzítettük őket?

– Nem. Akkor ezt mondtam.

– Ebben az esetben akkor helyesen szerepelnek.

A férfi elmagyarázta, hogy azóta kibékült azzal, akire haragudott. A munkáját sem utálja annyira, és a mentális egészsége is jobb. Tulajdonképpen némelyik estén egyszerűen csak fáradt volt.

– Azt szeretném, hogy mostantól másként ismerjenek.

– Feljegyzem, mondta az ügyintéző.

Este a férfi beszámolt a társának az ügyintézésről. A társa megértette, miért esett rosszul neki, hogy nem értették meg, de megnyugtatta, hogy ezáltal is személyesen mennyire fejlődött.

Az újra lekérdezett alaplapján a korábbi bejegyzések alatt ez állt:

„Érzékenyen érinti, ha korábbi kijelentéseivel szembesítik.”