Pikli Natália: Shakespeare minden időkre

SHAX-biblia

„(..) miért nem tudunk szabadulni Shakespeare-től? Miért nem lehet megunni? Röviden: szerencsénk van. A szerencsés csillagállás és kifürkészhetetlen emberi kreativitás együtt hoztak létre egy olyan helyzetet, melyben az egyéni tehetség és a kor, a környezet adta lehetőségek úgy találkoztak, hogy abból maradandó mágia született. Shakespeare költői-nyelvi tehetsége tagadhatatlan, erről nemcsak a drámák, hanem a szonettjei, hosszúversei is tanúskodnak.

De ez még kevés lett volna. Szerencséjére épp akkoriban kerül Londonba, amikor igazán elindul a profitorientált színházi show business: a délutánonként 2-3 ezer főt szórakoztató közszínházaknak szükségük volt új és új drámákra, mint napjainkban a filmiparnak vagy a streaming-szolgáltatóknak. Szerencsénkre Shakespeare színésznek csak épp annyira vált be, hogy kisebb szerepekben hitelesen játsszon, így maradt ideje és lehetősége írni – ami valószínűleg jobban is érdekelte. De így, színészként nemcsak külső, hanem valódi belső tudása is volt a színház működéséről, a dramaturgiáról, a színházi hatás titkairól.”

A fenti szöveg a csinos, kézreálló, jól tagolt, könnyen olvasható könyv Prológusában olvasható. A szerző ebben azt ígéri, hogy a legfrissebb szakirodalom felhasználásával, a színházi előadásokra, filmes feldolgozásokra is bőven kitérve mesél a legnagyobb drámaíróról, egy csipetnyi női nézőpontot is hozzáadva a tudásanyaghoz.

Nos, az utóbbi évek egyik legjobb ismeretterjesztő könyve született meg az Európa Kiadó műhelyében. Azért ráncigálom ide a kiadói műhelyt, mert az alcím, a címlap és az arra írt kulcsszavak annyira elütnek egy átlagos könyv megjelenésétől, hogy az ember mindenképpen belelapoz ebbe a kötetbe – én magam is ott csábultam el. Először is, van rajta egy ráragasztott körcímkét formázó alcím: „SHAX-biblia”. Meg egy feltűnő mottó Petőfitől: „Shakespeare egymaga fele a teremtésnek”. (Mint tudjuk, lefordította a Coriolanus-t, méghozzá eredeti angolból.)

A borítón egyébként kilenc ínycsiklandozó fogalom van halvány apró betűkkel szétszórva, ilyesmik, mint: szex és líra, krimi, lázadó nők, szerelem, árulás, hatalom, zabolátlan, Vilmos, marketingzseni stb. A könyv egy Prológusból, hét fejezetnek nevezett fő részből és egy Epilógusból áll. Mint a fenti bekezdés is mutatja, a Prológus is érdekes. A kötet írója szerint Shakespeare annak ellenére kurrens és aktuális napjainkban is, hogy történeteit nem maga találta ki. Darabjaiban – sztár kortársaival ellentétben – egyáltalán nem a maga érzéseit írta meg.

Nagyon eredeti és érdekes a Mítoszromboló tudomány: amit tudunk és amit nem című első fejezet. Ez olvasmányos bevezetés a Shakespeare filológiába. Elmondja például, hogy pontosan nem tudjuk, a drámaíró melyik napon született és halt meg, csak azt, hogy mikor keresztelték meg, illetve mikor temették el. És néhány oldalon, szellemesen letudja a konteókat arról, hogy a darabokat nem is Shakespeare írta, hanem X, Y, vagy éppen Z – ezek jellemző módon az Erzsébet-korban és utána még vagy kétszáz évig nem merültek fel. De mindegyik ellen hoz egyszerű, könnyen érthető érveket is. A szerző hangsúlyozza, hogy könyve nem életrajz, de a lapokon annyi adalékot találunk, hogy magunknak össze is állíthatunk egyet.

Rettenetesen érdekes a ránk maradt Shakespeare szövegek története. Talán sokan tudják, hogy egyetlen egy eredeti drámakézirat sem maradt fenn, elsősorban egy színháztűz miatt. Mindössze verseinek pár száz sora vészelte át az elmúlt századokat. Szerencsére a könyvnyomtatás már jócskán elterjedt Angliában, annyira, hogy színdarabokat is kiadott nem is egy nyomdász. Pikli Natália a nyomtatott kiadások történetéről is nagyon érdekesen tud mesélni. Egyébként egy ún. „félig tudományos könyvet” tartunk a kezünkben, mert vannak benne lábjegyzetek, a számok fejezetenként újra indulnak, és maguk a jegyzetek a könyv végén, hatvanhat oldalon át sorakoznak. 

A többi hat fejezetben a Shakespeare-i életművet időrendben taglalja, de elsősorban a csúcspontokat ismerteti és elemzi. Mindig megadja az adott korszak történéseit, aztán rátér a darab forrásaira. Gyakran a társadalmi folyamatokra is jut figyelméből. Például a harmadik fejezetben, amikor a Rómeó és Júlia, illetve a Szentivánéji álom kerül terítékre, érdekesen beszél arról, hogy a szerelem és a házasság milyen sokáig külön utakon jártak, és a szerelmi házasság a közelmúltig „nem is volt feltalálva”.

A szerző remek szerkesztő és címadó. Az utóbbiak közül a nagy kedvenceim: ROM-KOM ELRONTVA, KIBONTVA, MEGTAGADVA, AVAGY A NŐK FELÜLKEREKEDÉSE. Stílusa általában is oldott és kollokviális, magával ragadó. Ismétlődő szóhasználatának néhol talán jót tett volna egy erősebb szerkesztő. Ugyancsak ő segíthetett volna eldönteni a szerzőnek, hogy hová szeretne lecövekelni, amikor ő maga beszél – az egyes vagy többes szám első személyhez. És némely elkalandozás is elhagyható lett volna, pl. Mikszáth vagy Kosztolányi egyes műveire való utalás – ezek igen lazán kapcsolódnak a témához.

Gyakran előforduló apróság a darabcímek és személynevek szerintem helytelenül, kötőjellel való toldalékolása. Tudomásom szerint a kötőjel csak akkor dukál, ha az utolsó mássalhangzót nem a magyar nyelv szabályai szerint ejtjük. (Pl. Coriolanus-t.) Amikor a 226. oldalon így szerepel: A velencei kalmár-ról, akkor a kötőjel szerintem hibás. (Ez sokszor szerepel így.)

Az viszont tetszik, hogy a szerző néhanapján meg is szólítja olvasóit. Van, hogy arra bátorítja őket, hogy nyugodtan ugorjanak át egy-egy nehezebb részt. Mert természetesen vannak nehezebben emészthető részek – de ez a téma velejárója. A legnehezebb, de egyben legtartalmasabb rész a hatodik fejezet, amely a férfiválságok tragédiáit veszi górcső alá: A Hamletet, az Othellót és a Lear királyt. Nekem különösen tetszett a romlandóbb komédiáról szóló ötödik fejezet is, itt sok mindent meg lehet tudni a korabeli humorról. (Persze nagyon más volt – ezért is nehezebb a Shakespeare komédiákat mai nyelvre fordítani.)

Érdemes ezt a könyvet beszerezni, ha egyvégtében nem is, de nagyobb adagokban elolvasni, aztán becses tárgyként őrizni, és egy-egy produkció előtt újra és újra ebből felkészülni.

(Európa Könyvkiadó, 2025. Szerkesztő: Rácz. I. Péter. A borítót tervezte: Tabák Miklós. 404 o., ára 5699 Ft.)

A címlapfotó Pavel Bogolepov munkája.

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben és 2026-ban. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)