Member of Group ›
A hazai zenei próbatermek helyzete
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

A hazai zenei próbatermek helyzete

Kérdőíves kutatást indított a Hangfoglaló Program a hazai könnyűzenei élet feltárására.

A három részletben megvalósuló felmérés első szakasza a magyarországi próbatermek helyzetét járja körbe. Az idén 25 éves NKA keretein belül működő Hangfoglaló Program elsőrendű célja a hazai könnyűzenei produkciók fellépési lehetőségeinek kiszélesítése, a zenekarok belföldi és külföldi népszerűsítésének elősegítése, egyfajta könnyűzenei életpályamodell felvázolása. Ennek megfelelően a Programiroda fontosnak érezte azt is, hogy mélyebben megismerje a hazai élőzenei közeg gyakorlati életterét, rögtön egy olyan, korábban kevés figyelmet kapott témában, mint a magyarországi próbatermek helyzete, ami annak ellenére, hogy alapszükséglet, szinte teljes mértékben a háttérben működik.

Az előzetes kutatások alapján ez a téma eddig hazánkban nem került terítékre zeneipari fórumokon, így Magyarországon először valósul meg feltáró ilyen jellegű kutatás, melynek során különböző szakmai rendezvényeken, mint az NKA 25 éves fennállásának alkalmából rendezett Hangfoglaló Turné bizonyos állomásain, a Budapest Music Expón, a paksi Öröm a zene című rendezvényen, illetve online lekérdezés formájában kutatták, hogy mit gondolnak a zenekarok, a stábok és a menedzsment tagjai a témáról.

A 696 fő válaszát feldolgozó kérdőíves kutatás alapján világossá vált, hogy egy messzire mutató témáról van szó. Fontos leszögezni, hogy a válaszadók nem reprezentálnak semmilyen sokaságot, emellett nem jelenthető ki, hogy minden egyes magyar zenekar véleményét képviselik – mégis sok olyan adat és összefüggés látszik kirajzolódni a válaszok alapján, amely alapján sejthető, hogy a próbatermek állapotán és piacán bőven volna mit javítani országszerte, több szempontból is.

A legszembetűnőbb adat, hogy a kérdőívet kitöltők elmondásai alapján a hazai próbatermek üzemeltetőinek több mint fele (60%-a) nem ad számlát, függetlenül attól, hogy mely régióban működik, amely több esetben nemhogy stúdióeszközökkel, de gyakran még mosdóval vagy fűtéssel sincs felszerelve (258 válaszadó termében nincsenek meg ezek az alapvető szükségletek). Mindezek ellenére a zenekarok nagy része, bár nagyjából másfél évente kénytelen (vagy lehetősége adódik) újabb helyre költözni, mégis igyekezne kerülni, hogy továbbálljon, mert tart tőle, hogy nagyon nehezen találna újabb próbahelyiséget.

A kutatásból az is kirajzolódott, hogy a legtöbb zenekar még mindig ipari területeken bérel, miközben az ezzel foglalkozó magáncégek száma viszonylag alacsony, az állami intézmények részvétele (pl. művelődési ház, állami iskola, sportlétesítmény) pedig elenyésző, hiszen a lekérdezettek 10%-a sem bérel ilyen jellegű intézményektől próbatermet.

A válaszok alapján úgy tűnik, hogy a kutatásban résztvevő zenekarok többségének a próbaterem-használat egy viszonylag egyszerű és zökkenőmentes procedúra, felszerelésüket sok esetben ott tárolhatják, a megközelíthetőség könnyű, a lakóhelyüktől számolt odautat (átlagosan 27 perc) nem érzik soknak, a ki- és bepakolás szintén gördülékenyen zajlik elmondásuk szerint.

A költségeket legtöbb esetben összedobják, vagy a zenekari kasszából finanszírozzák, ami néhány kivételtől eltekintve nem lépi át a havi 30 000 Ft-ot. A helyiségek átlagos mérete 26 m², vagyis a válaszadók átlagosan 1153 Ft-os négyzetméter áron veszik bérbe a helyiségeket országszerte.

A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a próbaterem-bérbeadás egy kevésbé fejlett szelete a hazai zeneiparnak. A jelenleg elérhető és ily módon bérbe adott helyiségek nagy része ugyan elég olcsó és megfelelő méretű, de rendkívül rosszul felszerelt, és “feketén” működik. Az eredmények azt mutatják, hogy mindenképpen érdemes lenne több figyelmet és időt szentelni ennek a témának, hiszen jelentős mértékben lehetne még fejleszteni a helyzeten.

A feltáró kutatást összefoglaló PDF-et ezen a linken lehet megtekinteni.

A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art