A meztelen férfi

Sok éve különös témát tűzött kiállítási programjára a Ludwig Múzeum, a férfiúi meztelenséget. A tárlat a teremtés koronájának pőreségét vizsgálja sokféle aspektusban.

A férfiak meztelen ábrázolása az antik idők óta tabu – ez alól a tizenkilencedik század végéig csak a mártírok és hősök kivételek.

Így a pucér férfitest megmutatása csak az elmúlt jó száz év során válhatott ismét a művészet tárgyává. Keresztény örökségünk, hogy a meztelenséggel nem igazán tudunk mit kezdeni, a lemeztelenített ember a mi tudatunkban a szégyen, megalázottság és kiszolgáltatottság szimbóluma. Ez a gyanúm a kiállítás megtekintése után meggyőződéssé vált. A meztelenséget jelen tárlat sem tudja kezelni. Azt ugyanis minden aspektusában vizsgálja, csak a természetesség oldaláról nem.

És furcsa módon, miközben a kiállító termeket végigjártam, én is arra a meggyőződésre jutottam, hogy hát igen, nincs mit tenni, a férfiembert valóban be kell csomagolni, mert pőresége, vagy mosolyt keltő, vagy gusztustalan, de mindenképpen degradáló. A teremtés koronája meztelenül minden, csak nem király. A tematikailag nagyszerűen felépített kiállítás érdeme, hogy mindenféle részrehajlás nélkül mutatja be a férfi meztelenkedésének százhúsz éves történetét, hogy mikor és hogyan kerül a férfi mezítelen teste az érdeklődés fókuszába, legyen az képzőművészet, politikai propaganda, provokáció, figyelemfelkeltés, vagy szexuális vonzalom.

Olyan széles palettán találkozhatunk mindezzel, hogy közben fel sem tűnik, pont a meztelenség lényegéről nem tudunk meg semmit.

A kiállítás nem segít legtermészetesebb állapotunkhoz visszatalálni, mert a tárlat képei alapján inkább az a meggyőződés alakul ki a látogatóban, hogy a férfi meztelensége egyfajta kóros állapot, benne nem az embert látjuk, hanem annak szégyenét. Ez alól egyedül a klasszicizáló ábrázolások kivételek. Például Leni Reifenstahl nemzetiszocialista propaganda képei, amik a Harmadik Birodalom megrendelésére készültek és a nemzetiszocialista férfiideált voltak hivatottak ábrázolni. Propaganda képek tehát, amik elsősorban nem az ember reálisan ábrázolására törekedtek, hanem egy ideológia prekoncepcióját követték. A gyönyörű Leni – Hitler kedvence – óriási tehetségnek számított, az általa forgatott propagandafilmeket még ma is tanítják. Más kérdés, hogy ilyen múlttal nem kapkodtak utána a háború után, s istenáldotta tehetségét később már csak megvillantani volt képes, például az Afrika albumában. 

Nem véletlen időztem el nála.

Afrikában készült, pucér bennszülötteket ábrázoló képei nekem etalonértékűek. Ezeken a képeken ugyanis a meztelen ember nem is tűnik annyira meztelennek – legyen az férfi, vagy nő, szép is büszke is és méltóságteljes is egyben. Ilyen képeket jelen kiállításon nem láttam. Itt a meztelen férfit mintha csak ruhájával együtt méltóságától is megfosztották volna, idegennek, taszítónak és visszásnak tűnt.

Lehetséges, hogy civilizációnk ennyire eltávolodott a természet(es)től. Talán az ember már nem is ember önmagában, a civilizáció kellékei nélkül. Hogy mi lenne belőlünk, mobiltelefon, autó, komputer és ruha nélkül, azt láthattátok A meztelen férfi kiállításon.

Testépítő reneszánsz modorban, 2000 (by Halász Károly)