A zene- és tömeghisztéria

Michael Jackson (1977 NYC)

Az elektronikus erősítők megjelenésével a zene túlnőtt önmagán. Valamikor a hatvanas évek kezdetén, a televíziózás hajnalán meglepő képek járták be a világot. A Beatles fellépésein sikoltozó lányok estek először transzba, aztán meg össze. A zene elkezdett másként hatni a tudatra. A hangerő már önmagában transzba hozta a hallgatóságot, de ehhez még a tudatmódosító szerek tömeges elterjedése is hozzájárult.

A technikai lehetőségeknek köszönhetően a kor aktuális divatzenéjét egyszerre hatalmas tömegek hallgathatták. A modern zene elsősorban a fiatalokat vonzotta, így a tömeges együttlét mellé csoporttudat párosult. A jelenlevők száma és kiválasztottság érzete valami új, soha nem látott jelenség volt a zene történetében.

A hatvanas évek ellenkultúráinak kialakulásában a zenének hatalmas szerep jutott. A hippik közös sajátja volt például, hogy szerették a Beatlest. A zenei orientáltságú új életérzés a woodstock-i fesztiválon tetőződött. A közös stigma, új összetartozás és életvitel egy korszak tetőpontját jelentette. A fiataloknak ez a legendás fesztivál messze több volt, mint zene. Ők ott a földi paradicsomukat találták meg. Ráéreztek arra, hogy maguk között lenni és az újonnan felfedezett szabadság feeling-től megrészegülni számukra a legtöbb, mit földi létük adhat és, aminek fejében szívesen mondanak le az egyéb materiális előnyökről.

Ez volt a hőskor. A következő évtizedekben azonban valami megváltozott. A zeneipar felfedezte a zenében rejlő új keletű lehetőségeket. A konzervatív polgárok a hatvanas években csak ámultak a fiatalok tömeges őrületén. Aztán ugyanezek a polgárok az avantgárd élére állva, hatalmas pénzeket söpörtek be a hisztéria tudatos kihasználásával és teremtésével.

A forradalmakat azóta nem az új életérzésre kiéhezett tömegek csinálják lentről, hanem okos üzletemberek fentről. Tevékenységük nem csak tehetségkutatásból és menedzselésből áll, új igényeket is teremtenek. Megtanítják az embereket gondolatok helyett érzéseket konzumálni, hogy aztán az általuk teremtett igényeket még a vízcsapból is kielégíthessék.

A kereskedelmi rádiócsatornákon túl – melyek az óránként egy-két percben elhadart hírek mellett már csak zenesugárzásból állnak – külön televízió adók jönnek létre, hogy a klipekbe csomagolt zenét éjjel nappal sugározhassák. Az új műfaj keletkezése Michael Jackson-ra vezethető vissza. Jacko egyedülálló mozgását a rádiók nem tudták megmutatni. Talán véletlen volt a kezdet, de tudatos a folytatás. Ma már vége-hossza nincs a videoklipeknek.

Aztán jött az MP3, hogy ha ne adj Úristen még egy vacak rádió sincs a közelben, kedvenceinkről akkor se kelljen lemondani. A business pedig további piacokkal gazdagodott. Az univerzumban azóta hiánycikk a csend. Az agyonnépszerűsített és egyre inkább csinált sztárok élő koncertjein pedig elszabadul a pokol. És, hogy véletlenül se tudjuk őket megunni, a sztárok jönnek és mennek. Ünnepelt csillagaink alig képesek felfogni, hogy a csúcson vannak, már vehetik is sátorfájukat. Sebaj, mire a fantábor megöregszik, akciós áron jut hozzá egykor volt kedvenceihez. A zenecirkuszban semmi sem tartós, a karusszel pedig egyre gyorsabban forog. Csak az üzlet örök és az őrület, melyek ez esetben áldásosan egészítik ki egymást.