Yehudi Menuhin 1943-ban
A szüleim kezdeményezésére 1974 óta az öcsém születésnapját, Yehudi Menuhin kezdeményezésére pedig 1975 óta a zene nemzetközi világnapját ünnepeljük október elsején. „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” – mondta Menuhin. “Fiú!” – mondták a szüleim.
2009-ben ezen a napon nyitottuk meg a BeoStore-t. (képeket itt találtok.) A meghívó Menuhin egy bon motjával kezdődött. „Életünk maga is alkotás, csak rajtunk múlik, hogy alkotás legyen.”
BTW: A Facebookon és a sok esetben műveletlen politikusok mások által írt szónoklataiban időnként olyan elsöprő erővel és kezelhetetlen mennyiségben hömpölyögnek fel ’s alá a „változó mélységű” idézetek, mint London utcáin Sir Joseph William Bazalgette áldásos tevékenysége előtt „a nagy bűz”.
Sok esetben ráadásul a hajuknál fogva előrángatott, szövegkörnyezetbe beerőszakolt citátumok minősége is hasonló a dicstelen emberi végtermékhez, csak még hasznuk sincs, mivel nem lehet megtrágyázni velük a földeket, csak Mr./Ms. Közhelynek nyújtanak biztos és kényelmes védelmet az önálló gondolatok fáradtságos megszülése helyett. Druszám, nevezett Coelho úr pedig szerintem jutalékot fizet Zuckerbergnek. Ez biztos.
p.s.
„Egy jó idézet gyémánt a szellemes ember kezében, de érdektelen kavics egy ostoba számára.” Joseph Roux
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.