2013. november 28 – december 1. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország egyetlen és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs képzőművészeti vására. Az Art Market Budapest idejére Budapest Európa kiemelt kulturális központjává válik, az esemény mintegy 20 ország kiállítóinak köszönhetően közel 500 művész alkotásait mutatja be a Millenáris kiállítótereiben és az épületek közötti parkban.
Az Art Market Budapest olyan művészeti, társadalmi és társasági esemény, amely látványos és élvezetes formában teszi a képzőművészetet könnyen hozzáférhetővé. Célja a széles közönség mobilizálása, a látogatók számára magas színvonalú nemzetközi művészeti tartalom biztosítása, nem utolsósorban pedig a régió, és ezen belül is kiemelten Magyarország képzőművészeti választékának nemzetközi környezetben történő bemutatása és népszerűsítése. A vásár az idei évben annak tartalmai elemei tekintetében is tovább fejlődik, a vásár területe az idei évben a korábbinál is „akciódúsabbá” válik.
Az újdonságok közé tartozik, hogy kiemelt szerepet kap például a szobrászat, mint látványos, de sokak számára még kevésbé ismert és gyűjtött műfaj: a sCULTURE néven kialakított program a kiállítóterekben és a Millenáris épületei közötti parkban a szobrászat szerepét igyekszik bemutatni és megerősíteni a kortárs képzőművészetben. A VISEGRAD4 – A kreativitás régiója kiállítási szekció különleges közép-európai csemege, a V4 jelenlegi magyar elnökségének látványos kulturális diplomáciai eleme, amelynek keretében a kiállítótér külön szegmensében cseh, lengyel, magyar és szlovák galériák színes, magas színvonalú anyaga a művészeti ágak komplexitásán (festmény, fotó, szobor, installáció) keresztül mutatja be a visegrádiak művészeti életét.
A vásár idei kiemelt témájához kapcsolódó LA GRANDE MIGRATION program világszínvonalú szakmai esemény, amelynek leglátványosabb eleme a mintegy 20 nemzetközi művész munkásságából válogató nemzetközi kiállítás a Millenáris B épületének emeletén. Az ART+ projekt a társművészetek bevonásával segít valódi művészeti fesztivállá bővíteni a vásárt, amelynek keretében performanszok, művészeti akciók mutatkoznak be: nemzetközileg ismert New York-i performer fellépése éppúgy része ennek, mint például a helyszíni élő szoborépítés.
A vásár napi zárása után pedig érdemes még elidőzni a Millenárison, hiszen a helyszínen kialakított találkozóhely, az AFTER.BAR segít a galériásokkal, művészekkel, gyűjtőkkel közelebbi személyes kapcsolatokat is kialakítani.
„Az elmúlt évek eredményei, a látványosan növekvő nemzetközi érdeklődés, az alapterület folyamatos bővítése mellett is teltházas kiállítási csarnokok azt látszanak bizonyítani, hogy valóra válhat egyik fő célunk, és Budapest is bekerülhet a világ számottevő művészeti vásárainak otthont adó városok elitklubjába. Az idei évben szervezett programelemek valódi művészeti fesztivált ígérnek a több tízezres közönségnek, köztük a Keletről és Nyugatról egyaránt a vásárra érkező nemzetközi csoportoknak.” – emelte ki Ledényi Attila, a vásár igazgatója.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.