David Lynch már megmutatta, hogy kreatív energiái nem korlátozódnak a kamerák mögötti munkára, és akár az övétől merőben eltérő szakmákban is képes valami egyedi alkotni.
Sajátos látásmódját 2017 végén az ékszertervezésben kamatoztatta, múlt nyáron pedig az Amazonon nyílt meg a Studio: David Lynch, ahol a rendező által tervezett ruhadarabokat lehet megvásárolni.
Milyen ruhákat várhatunk az embertől, akinek fejéből olyan mozgóképes kultdarabok pattantak ki, mint a Twin Peaks, a Mulholland Drive vagy a Radírfej? David Lynch nem éri be annyival, hogy a világ egyik legelismertebb rendezője legyen, 73 évesen is újabb karrierlehetőségek után néz, és ez alkalommal a divatipart szemelte ki meghódításra.
Az Amazonon Studio: David Lynch néven indított virtuális showroomot az általa tervezett mintákkal ékesített pólóknak, így 26 dollárért bárki magán viselhet egy darabkát Lynch zsenijéből.
A fekete alapra nyomott motívumok épp olyan szürreálisak, mint a rendező filmjei, és alaposan el lehet rajta töprengeni, hogy vajon
„mit gondolt a festő”
Egyes pólókon állatok, így dinoszaurusz, polip vagy szitakötő alakját lehet felismerni, az elvontabb darabok, mint a Turkey Cheese vagy a Chicken Head Blue szférikus formái a Twin Peaks: The Returnben látott The Evolution of the Armra emlékeztetnek.
Lynch-nek egyébként már van egy kávémárkája, és a Twin Peaks által inspirált sörökkel és gördeszkákkal is üzletel. A Twin Peaks feltámasztott új évada az HBO-n futott.
Fotók: Amazon
(Forrás: IndieWire)
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.