Druszám vitriolba mártja az ecsetét

Hol a fogyasztói (és persze álszent, képmutató) társadalom kap egy gyomrost, hol a hablaty-politikusok kerülnek pellengérre a művein. Olyan illusztrációi is akadnak, amellyel a környezetszennyezésre, alkoholizmusra, vagy éppen a mentális szmogra hívja fel a figyelmünket. Pawel nem dolgozik nehezen megfejthető szimbólumrendszerrel. Szatirikus utalásai könnyen érthető üzeneteket hordoznak.

„A metaforák nyelve univerzális. Egy metafora sokszor többet mond, mint ezer szó.”

Kedvenc mondásom tőle:

„Sokan azt mondják, szürreális rajzaim vannak, pedig szerintem ezek nagyon is realista rajzok, egy szürreális korban.”

A képeiből talán máshogy gondolhatnánk, de a fiatal lengyel nem elitista küldetéstudatos művész, inkább realista krónikásnak mondanám.

„Csak lerajzolom azt, amit látok. Nem vagyok hírnök, és nem is akarom megváltoztatni az embereket.”

Annyira viszont nem pesszimista, hogy lehetetlennek érezze, hogy a képei esetenként tettre késztessék az embereket. „Annak viszont örülök, ha az emberek elgondolkoznak a rajzaimon, és találnak bennük valami fontosat. Ezután pedig talán elgondolkoznak azon is, önmagukban min tudnak változtatni.” Végül pedig az utolsó idézet tőle: „Olyan régóta élünk ezen a világon, és követjük el ugyanazokat a hibákat.” Hmm. (Az animgifek ABVH munkái Pawel képei alapján.)