Member of Group ›
Egy lemezen a magyar zenei underground
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

Egy lemezen a magyar zenei underground

 

Izgalmas konceptalbum készült a hazai underground zene legnevesebb képviselőinek koprodukciójában. A projekt a Dirty Flow Club elnevezést kapta, a nagyjából két éve készülő lemez februárban mutatkozik be a vadonatúj csillogó-villogó A38 Hajón.

A magyar zenei élet karizmatikus figurái álltak össze, hogy egy konceptalbumot készítsenek a szerelem-szakítás jegyében – mindez egy közismert és kiváló dobos vezetésével. A Szőcs Gergő által megálmodott Dirty Flow Club mind a tizenhat résztvevője jelen lesz a február 12-i A38-as lemezbemutató koncerten.

1

„Kosz klub néven indítottunk egy improvizációs estet a Központban, nagyjából azokkal a tagokkal, akik a lemezen is közreműködtek. A Dirty 12 (A piszkos tizenkettő) az egyik kedvenc filmem, innen a Dirty. Zságer Ákos pedig hozzátette a Flow-t, amely a flow-élményre utal. Olyan, mintha egyedül egy hajón ringatóznál” – mondja Szőcs Gergő a Dirty Flow Club név születéséről. Gergőt a közönség Yonderboi zenekarából, illetve a Neóból, a Mystery Gangből, a Realistic Crew-ból, a Akkezdet Phiaiból is ismerheti már.

A Dirty Flow Club lemeze több, mint két éve készül, és érdemes végigolvasni a résztvevő zenészek névsorát, ami izgalmas, változatos és különleges zenei koncepciót ígér – Szőcs Gergő (dob), Kovács Andor (gitár), dj Mango, Zságer-Varga Ákos (zongora), Bodóczy Undos Zoltán (ének) – mellé csatlakozott a három karizmatikus énekesnő, Alba Hyseni, Hodosi Enikő, Sena, a Jazzékiel-alapító Hegyi Áron, a Qualitons-basszusgitáros Hock Ernő, a színész Horváth Illés, Kollár-Klemencz Gergő, a csellista-zeneszerző Márkos Berci, a groove-maszter Sabák Péter, a hangmérnök-producer-gitáros Sándor Dani, a dobos Somló Dani.

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/20973934″ params=”color=ff5500&auto_play=false&hide_related=false&show_artwork=true” width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]

A végül tíz plusz egy bónusz dalba sűrített koncept anyag a szerelem, szakítás állapotaival, foglalkozik, melynek stációit meglehetősen egyedi módon sikerült feldolgozni. Megfigyeltem, hogy szakítás után mindenkivel nagyjából ugyanaz történik. Mint a gyásznak, ennek is vannak stádiumai. Először benne vagy a szerelemben, minden jó, aztán a szakítás után teljesen kiürülsz, majd következik a düh, az önsajnálat, felnagyítódik az anya szerepe, mert ő az egyetlen nő, akit ilyenkor nem gyűlölsz, aztán elönt az önirónia, végül végleg elgyászolod a szerelmet” – mondja a koncepcióról Gergő.

Kivételes alkalom lesz tehát a Dirty Flow Club február 12-i lemezbemutatója a megszépült A38-on, hiszen ebben az összeállításban ezek a muzsikusok még soha nem álltak színpadra. Érdemes lesz ellátogatni aznap este a Hajóra, és megfigyelni, milyen energiák szabadulnak fel ennyi tehetséges hazai zenész közös produkciója alkalmával.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás