Számomra is egészen hihetetlen, de sosem voltam a VOLT-on, nem tudom miért. Talán azért, mert egészen az idei évig a fellépők listáján nagyrészt a magyar zenei undergroundnak mondott egyáltalán nem underground szcéna számomra teljesen érdektelen képviselői, illetve a már tíz éve is időszerűtlennek számító külföldi zenekarok sorakoztak időről-időre.
Most azonban, hogy közzé tette a Sziget szervezőiroda a VOLT Fesztivál program első körös fellépőit, egyértelművé vált, hogy idén kétség kívül Sopronban töltöm július első napjait, hiszen ilyen erős lineup-pal sosem büszkélkedhetett még a soproni fesztivál. Főleg, hogy végre valahára elhozzák kedvenc zenekaromat, a brit Foals-t is. El sem hiszem!
Aztán lesz még MGMT, az a fiatal New York-i zenekar, akiknek Time to Pretend című számát 2007-óta énekli egy generáció, aztán Woodkid, azaz Yoann Lemoine, aki tavaly a Szigeten sokak szerint az év koncertjét adta Budapesten (most végre nem kell a sátorban izzadnunk, ahogy a Run Boy Run-t kiabáljuk), a táncoslábúaknak a világhírű kaliforniai elektronikus zenész, Steve Aoki és a svéd Icona Pop csajok duója, a nosztalgiázni vágyóknak pedig a Morcheeba – tőlem aztán akárhány év is eltelhet, az Enjoy the Ride-tól mindig kiráz a hideg, a Big Calm meg a poptörténet egyik legtökéletesebb albuma. Szóval jól indul ez a fesztiválszezon is, klassz dolog, hogy már februárban lehet várni a nyár közepét!
Jegyek elővételben már kaphatók itt, a további fellépőkkel kapcsolatban pedig itt találtok infót.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.