Member of Group ›
Epreken repkedő és unikornison lovagló űrlány!
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Epreken repkedő és unikornison lovagló űrlány!

 

Február elején jelent meg a világjáró svéd-magyar énekes-dalszerző, Bozóky Felícia Lili egyszemélyes projektje, I Am Soyuz Whipple című bemutatkozó nagylemeze. Lili, aki szorgalmasan ugrál a világjárás, a zenélés és hétköznapi munkája, az orvoslás között, most egy klippel állt elő a Follow Behind You című számához.

I Am Soyuz így mesélt a Follow Behind You keletkezéséről:

Tavalyelőtt ősszel Csuja László ismeretlenül felhívott – éppen mikor New Yorkban egy taxiban ültem, és pont a reptér felé tartottam, ahonnan Reykjavíkba repültem. Azt kérte, hogy írjak már egy „slágert” az épp akkor leforgatott Virágvölgy című filmjéhez. Azt mondta, van rá egy hetem. A következő teljes hetet az Iceland Airwaves fesztiválon összesen tizenhárom Soyuz-koncert között futkároztam le. A dal valamelyik homályos hajnalon, hazafelé egy buliból, a mobilra földúdolva íródott meg. Az eredeti verziót egy kis lakásban vettük fel két barátommal egy eszeveszett nagy vihar közepette. Kanalakkal csörögtünk a háttérben, mivel nem tudtunk kimozdulni a házból, a határidő meg szorított. De amúgy az a változat sem lett olyan rossz. Utána persze fölvettük a dalt egy stúdióban is, ahol a felvételen Lang Ádám (a Veszélyes Faszfej együttesből) basszusgitározik. Veszélyes Soyuz.

A klip Lippai Balázs rendező ötlete alapján készült, és egyébként ez az első a sok „kisklipből”, amit I Am Soyuz apránként szeretne szétszórni. A tervek szerint az album összes számához készülne ilyen vagy olyan mozgóképes felvétel – hagyományos videó vagy live session. A Follow Behind You éppen olyan vidám és játékos, mint a dal és a klip helyszíne.

Pesten forgattuk a szelfimúzeumban, ami kicsit olyan, mint egy kissé beállt és elszállt cukorvilág egy rajzfilmben. És mint látható, benne vagyok én is” – mondja Lili.

I Am Soyuz legutóbbi albuma, a Whipple az elmúlt évek kalandos utazásait foglalja össze. Lili Mexikóból, a texasi határnál lévő kórházból, át nevadai sivatagon, a Burning Man fesztiválon, egészen New Orleans-ig utazott – igazi hippi kaland volt. Dél-Afrikában egy orrszarvúcsapat elől menekült. Rómából csodálatos utcazenélés emlékeit hozta el, de gyűjtött élményeket a Tisza-parton is.

A lemez legtöbb dala magától íródott, és általában egy adott hely varázsa, a hangszerek és egy hangulat hulláma dobja fel őket.

Aztán már csak oda kell figyelni, és kiszedni őket az űrből – és persze megírni a refrént. Ami még az emlegetett hangszereket illeti: idén együttműködés indult az Ortega gitárral, és a tört-zúzott és szakadt régi kedvencek helyére vagy mellé érkező új hangszerpark is frissességet adott a dalokhoz.

Az album számait áthatja a szabad gondtalanság – ezt érezhetjük a dalok harmonikus vokáljain és minimalisztikus zenei alapjain. A Whipple egy orvosi szakkifejezésre utal: ez egy műtét, melynek során a hasüregből szinte mindent kivesznek, majd összevarrják a sebet. Az album is hasonló módon adja ki az elmúlt évek álmodozásait, félelmeit és élményeit. Az arról megjelent első kislemezdal, a Build on Fire remixét közel 600 000 alkalommal hallgatták meg a Spotify-on. A dal Törökország legnagyobb rádiócsatornájának slágerlistáján a 6. helyig jutott.

 

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art