Februárban ajánlgattuk már nagyon a Budapesti zenerajongó közönségnek, hogy ha teheti, látogassa meg a brit Fin Greenall, azaz művésznevén Fink koncertjét a Hajón. Nos aki akkor lemaradt, most pótolhat: a meghitt, személyes dalaihoz talán jobban is illő klubfellépés akkora siker volt, hogy Fink idén ősszel visszatér!
Fin Greenall a kilencvenes évek végén egyike volt a Ninja Tune jellegzetes, belassult hiphopalapokra elegáns elektronikus hangkollázsokat építgető gépészeinek, és első lemeze, a száz százalékig elektronikus Fresh Produce is pont ilyen volt. Aztán Fink hirtelen teljesen kiábrándult az elektronikus zenéből, a DJ-zésből és tekergetésből. Dalokat, igazi dalokat kezdett írni – ezek egyike például Amy Winehouse-nál kötött ki -, és két régi barátjával, Tim Thortonnal és Guy Whitakerrel együttest alapított, és a 2006-os Biscuits for Breakfast már egy teljesen más világot tár elénk. Akusztikus gitáros, finom, hol a neosoullal, hol a blues-zal kacérkodó, befelé forduló, meghitt dalokat énekel rajta Fink. Ettől függetlenül a lemez komoly sikert aratott, és a következő, amin Fink egyik legkomolyabb slágerének, a This Is the Thingnek producere Andy Barlow volt a Lambből, még nagyobbat. Aztán 2011-ben megjelent a Perfect Darkness, ez a tökéletes chillout-lemez, ami előtt ájultan hajolt földig a kritika és a közönség is.
Fink a Ninja Tune egyik legnépszerűbb előadója lett, 2012-ben a világ egyik legelismertebb szimfonikus zenekarával, az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestrával lépett fel a „királynő napján”egy varázslatos hangulatú koncerten, aminek anyaga tavaly jelent meg. Ezt fél évvel követte a legfrissebb album, a szintén egekbe magasztalt Hard Believer, aminek turnéján két hűséges társával Budapestet is útba ejtette Fink. A fellépés sikere nyomán november 12-én Fink visszatér az A38-ra egy meghitt hangulatú klubkoncert erejéig.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.