François-Henri Désérable: Én uram és legyőzőm

Én uram és legyőzőm.

„Mindenesetre a Biolay-szám után Tina beszélni kezdett. Nem magáról, nem a darabról, nem is azért, hogy a műsorvezető kérdéseire válaszoljon: szavalni kezdett. (…) És tíz percen keresztül, élő adásban, az egyik leghallgatottabb napszakban verseket mondott a rádióban, a Szaturnuszi költemények egyik szonettjével kezdte, majd amikor azt befejezte, annyi időt sem hagyott a műsorvezetőnek, hogy újra kérdezze, egy másik költeménnyel folytatta, ezúttal Rimbaud-éval, A Zöld Hordóbannal, amelynek utolsó sorainál kiemelte, figyeljék, figyeljék a kettős alliterációt s-sel és m-mel: sonkát – és sört csatolt óriás serlegembe, mit megaranyozott egy késett napsugár, figyeljék csak, és minden egyes szótagot tagolva, megismételte a két sort, nyomatékkal ejtve minden egyes fonémát (…) olyan hangon, amelytől halljuk az eszelős habok loccsanását, amely láttatja az ízes nap-cafatot s a csüngő azúr-takonyt és sok hámló nap-lebenyt, a fekete csikóhalakat, a csillagtenger szigetét (…)” (Jancsó Júlia fordítása.)

Ez a bizonyos Tina, a szívtipró színésznő a regény főszereplője, aki az első lapokon, mint az élet vicces császárnője jelenik meg, aki minden társaság központja, mindenkivel flörtöl, de senkivel sem kezd ki igazán, mert van egy magas, sportos, jómódú élettársa, akit szeret a maga módján, akinek szült egy most egyéves ikerpárt és aki éppen megkérte Tina kezét, amire ő igent mondott.

És akkor becsapott a ménkű.

Egy baráti társaságban találkozik a jó külsejű, szuper művelt könyvtárossal, Vasco-val. És fokozatosan beleszeret. Ennek egyik fontos állomása az a fejezet, amikor udvarlás közben a férfi – szabályellenesen – beviszi kiválasztottját munkahelye, a Nemzeti Könyvtár legnagyobb kincseit tartalmazó belső széf-raktárába, és ott kezébe ad egy Gutenberg Bibliát és egy Rimbaud kéziratot. Itt aztán minden eldől. Az irodalom imádata hozza össze őket. Itt aztán tanúi lehetünk mindenféle szállodai szobákban zajló, a lehető legnagyobb részletességgel ismertetett, vad szeretkezéseknek. Azt hinné az ember, hogy ilyen forró leírásokat csak dél-amerikai szerzők könyveiben lehet olvasni – de Désérable jó tanítvány volt, helyenként túl is tesz rajtuk.

A könyv elbeszélő technikája egészen különös. A legelső fejezetben Vasco fegyvert akar vásárolni egy boltban, de nem sikerül neki, mert ez Franciaországban csak hónapokig tartó tortúra után lehetséges. Megtudjuk azt is, hogy önvédelemből kell neki, mert valaki életveszélyesen megfenyegette őt. A következő fejezetek narrátora sokáig kétséges. Egy bíró – egy nagyon művelt fogalmazó társaságában – faggat valakit egy ügyről. Aztán Tináról. Lassan leesik a tantusz, hogy egy írót faggatnak a bíróságon, tanúkihallgatás formájában. (Talán azt, aki e könyvet írta?) A regény újra és újra visszatér a bírósági épületbe, itt tudjuk meg, hogyan pergett le a Vasco-Tina-Edgar szerelmi háromszög számára engedélyezett idő, és mi történt azután, miután ez az idő lejárt.

A regény felénél egy elejtett megjegyzésből arról értesülünk, hogy Vasco vizsgálati fogságban van. A könyv második felében csak rohanunk a végkifejlet felé. A történet egyik csúcspontja egy árverés, ahol Vasco hirtelen ötletből megvásárol valami számára fontosat, ami valaha Verlaine tulajdona volt, méghozzá csillagászati áron.

Közben a bíró versről versre halad abban a füzetben, amit Vasco lakásán foglaltak le. Aztán az utolsó oldalakon bekövetkezik a szemtől szembeni konfliktus a férj és a szerető között – méghozzá az esküvő napján. Mert Tina őszintén szereti a férjét (is). A vége is olyan, mint az egész könyv: könnyed, mókás és csavaros.

A versek tucatjaival megspékelt regény elsősorban a francia kultúra szerelmesei számára ellenállhatatlan csemege. Amelyet egy jóképű, sportos férfi írt. Désérable tíz évig hivatásos jégkorongozó volt, amikor abbahagyta, őrült tempójú olvasásba és írásba kezdett. Már első novelláskötete nagy sikert aratott, díjakat nyert vele. Majd regények következtek. Ezzel a könyvével 2021-ben elnyerte a Francia Akadémia Díját. Ő lesz az Esterházy Péter Alkotóház első vendége az író egykori otthonában.

(Mon maître et mon vainqueur, Gallimard, 2021. Magyar kiadás: 21. Század Kiadó, 2025. Fordította: Jancsó Júlia (próza) és N. Kiss Zsuzsa (versek). 223 o., ára 4990 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)