Milyen lenne egy dal, ha nem a hangszerek keltenék életre, hanem a színek és a formák?
Most kilenc progresszív, fiatal grafikus egy-egy Quimby-számot formált képpé, amelyeket a zenekar szeptember 7-i Budapest Parkos koncertje előtt bárki megtekinthet. Sőt, a képekre licitálni is lehet majd, a befolyt összeggel pedig egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak. A nemrég új klippel jelentkező Quimby ebben az évben a legkülönfélébb játszótereket próbálja ki koncertjei során: hallhattuk őket szimfonikus zenekarral, cirkuszi artistákkal, most pedig képként köszönnek vissza jól ismert dalaik. A Budapest Park felkérésére ugyanis kilenc fiatal grafikus illesztette képre a zenekar egy-egy számát, nekik köszönhetően így most azok is megismerhetik őket, akik sosem hallhatták azokat, a rajongók pedig úgy találkozhatnak az ismert dallamokkal, ahogy még sosem látták őket.
A felkért művészek – Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Évi, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna, Moravszki Kata, Szabó Zsófi és Szurcsik Erika – mindegyike egy sajátos, markáns látásvilággal rendelkezik, most ezt keresztezték a Quimby szürreális álomvilágával.
A kiállítás augusztus végén nyílik meg a Budapest Park Pop-up Galériájában, de a képekről már korábban lehull a lepel egy játék keretében. A Quimby és a Budapest Park Facebook-oldalán hetente két képet fednek fel a nagyérdeműnek, aki pedig kitalálja, melyik dalt ábrázolja, páros jegyet nyerhet a szeptember 7-i nyárzáró koncertre. Emellett továbbra is érdemes figyelni a Quimby és a Budapest Park csatornáit, a képek bemutatása után ugyanis indul a licit, így bárki hazaviheti a kedvenc számát. Az online árverésből befolyt összeget egy siketeket segítő alapítvány számára ajánlják fel.
Kiss Tibi itt mesél a játék menetéről:
A szeptember 7-ei Quimby-koncert Facebook-eseménye ezen a linken érthető el.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.