Member of Group ›
Horváth Zoltán
Szerdánként a design „titkaiba" avatunk be Titeket. Wow!
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Horváth Zoltán

Alkotni, építeni, létrehozni valamit szerinte az egyik leghasznosabb tevékenység.

A design számára egy olyan alapvető szemléletmód, amely az élhetőbb társadalmat hivatott szolgálni. A Noble Paris-szal közös stratégiai fókuszú designügynökségük, az Elevate nemrég elnyerte Budapest ernyőarculatának tervezését; Zoli jelenleg is ezen dolgozik.

 

Kezdetek

„Kisgyerek koromban kezdtem el rajzolni – mint mindenki más–, csak én azóta sem hagytam abba. Negyedikes koromra pedig már odáig jutott az alkotói ambícióm, hogy elkaptak graffitizésért. Szüleim nemigen örültek ennek, ezért aztán inkább áttereltek egy legálisabb irányba: beírattak rajzszakkörre. Az első elágazás a középiskolai pályaválasztás volt. Győrben volt képző-, illetve iparművészeti képzés is, én végül az utóbbi mellett döntöttem, és a középiskolai éveket üvegtervező szakon folytattam a Kovács Margit művészeti szakközépben, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan jártam rajzolni Hefter Lászlóhoz is.

Mivel ebben az időben főként térbeli projekteken dolgoztam, Sopronba mentem tovább az Alkalmazott Művészeti Intézetbe formatervezést tanulni. Itt kezdtek el érdekelni igazán a márkák, emiatt aztán tettem egy lépést a grafika irányába és a csomagolástervezésre szakosodtam. Diplomamunkám egy longboard manufaktúra első kollekciója volt. Ez a koncepció vezetett aztán odáig, hogy Paris-szal elkezdtünk dolgozni egy gördeszka branden, ami aztán később egy stratégiai fókuszú designügynökséggé transzformálódott.”

Alkotás

„Alkotni, építeni, létrehozni valamit az egyik leghasznosabb tevékenység. Mindegy milyen formába űzöd, az csak kivetülése annak a tudásnak és műveltségnek, amit életed során magadra szedtél. Alkalmazott művészeten belül nagyon fontos, hogy a tervezés során mindig az adott közeg rendszerében szabad létezned, és ne egy autonóm önmegvalósításba gondolkodj.”

Motiváció

„Szeretném hasznosan eltölteni az időt, az életet – hozzátenni valamit a világhoz. Fontos és felelős döntéseket hozni. Ideális esetben egy arculat végig tudja kíséri egy-egy vállalat, szervezet, város működését. Ha átgondolatlan és elhamarkodott döntést hozunk, bizony sok-sok évre megpecsételhetjük egy-egy projekt sorsát. Emiatt is fontos minél pontosabban definiálni már az elején azt a márkát átölelő szellemi közeget, ami a brand stratégia alapja. Kívülről rajzolgatásnak tűnhet, de egy arculat megtervezése felelősség!”

Kollaboráció

„Mi, az Elevate-nél folyamatosan kollaborálunk. Minden projektünk esetében egy megfelelően összeállított csapatban hiszünk, amibe mindenki belepakolja azt a specifikus tudást, látásmódot, ami végül garancia lesz arra, hogy egy komplex, több oldalról is alátámasztott eredményt kapjunk.”

Technikák, eszközök

„Az ötletelés során papírt, ceruzát használok. Aztán amint sikerült fogást találni a feladaton, jön a digitális tér.”

Inspiráció

„Hiszem, hogy mindig az adott problémában van elrejtve a megoldás. Budapest ernyőarculatának esetében is először a szereplők alkatát, egymáshoz való viszonyát vizsgáltuk. Ebből rajzolódott ki aztán az, hogy az egységesíteni kívánt szervezetek esetenként nagyon távol esnek egymástól, így egy olyan rendszerre van szükség, amin keresztül fekete-fehér, kicsi-nagy, szomorú-vidám úgy keretezhető, hogy a jelentésük ne sérüljön. Ez már irányba is tette a gondolkodást és utána már azon pörögtünk, hogy lehet ehhez egy minél „alkalmazkodóbb” vizuális rendszert összehozni.”

Siker

„Minden egyes olyan nap sikeres számomra, amely során érték keletkezik – és ez lehet akár egy tudatosan elhelyezett vonal is egy papírlapon.”

Alkotás és zene

„Amit mostanában sokat hallgatok: az Ibbigang 1331 című albuma.”

Szakma

„Magyarország egyre nagyobb tudásbázissal rendelkezik a design terén, azon belül grafikai tervezésben. Ami szerintem nagyon fontos, hogy a grafikusokra szakemberként illik tekinteni, és érdemes figyelembe venni a meglátásaikat. Egy polgármester sem attól lesz jó városvezető, ha minden esetben ő szállítja a tutit; neki a víziót, az elérni kívánt célt kell biztosítania, majd ennek tükrében az adott szegmensre kell jó szakembert választania, olyat, akinek megbízik az értékítéletében. 

Egy-egy projekt tervezési fázisában sajnos túl sokszor jön elő az ízlésre való hivatkozás, ami nem egy praktikus hozzáállás. Sosem az a kérdés, mi az, ami tetszik, hanem az, hogy mi az, ami egybevág azzal a célkitűzéssel, amit az elején lefektetünk.”

Célok és álmok

„Jó lenne, ha a designra nem kiváltságként tekintenénk Magyarországon, hanem egy olyan alapvető szemléletmódra, mely az élhetőbb társadalmat hivatott szolgálni. Ebbe beletartozik a közízlés (vizuális műveltség) javítása, illetve annak tisztázása is, hogy a design nem csupán egy esztétikai irányból jövő tevékenység; a küllem csak eredmény. Ez egy szép és hosszú távú folyamat, amelyben jó lenne részt vállalni.”

Heti kérdések 

Boldog vagy?

Majdnem. Talán inkább úgy fogalmaznék, hogy kiegyensúlyozott és optimista, de sajnos még mindig túl sokat zsörtölődöm. 

Milyen munkán dolgozol jelenleg? 

Budapest- és a főváros alá tartozó cégek arculatán. 

Ha nem a jelenlegi munkáddal, akkor mivel szeretnél inkább foglalkozni?

Szívesen lennék séf. Nagyon érdekel a csúcsgasztronómia. Tetszik benne, hogy az étel csak kvázi ürügy, valójában pedig a tudás megnyilatkozása. Ha ilyen szempontból nézzük, jobban hasonlít egy kiállításra, mint szimpla étkezésre. Az, hogy jól is laksz, csak a pozitív mellékhatás, lényeg a többlettel való távozás, univerzum tágulás, új dolgok megtapasztalása. Emellett az étkezés viszonylag magas prioritású szükséglet, elengedhetetlen része az emberi életnek. Egy ilyen hasznos tevékenységet összekapcsolni a minőségorientáltsággal pedig – lássuk be – azért egy eléggé kimaxolt történet!

Mester, akire felnézel?

Soltra E. Tamás és Gerendai Károly. Károllyal még személyesen nem találkoztam, viszont elképesztő életművet tudhat maga mögött, emellett pedig hihetetlenül szerény ember tudott maradni.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?

A hegyvidéki környezetet nagyon szeretem. Győrből nekünk közel van Ausztria, így sokat járunk arra kirándulni a leendő feleségemmel!

Dolgok, amiket kifejezetten ajánlasz?

Kacsaetetés! Egyfelől abszolút gyerekkor, másfelől szerintem az egyik leghétköznapibb pszichés terápia. Ha túlhajszoltnak érzem magam, levert vagy ideges vagyok, csak kimegyünk a partra egy kis elemózsiával. Először elkezdünk egyet etetni, aztán szépen folyamatosan jönnek a többiek is. A végére már egy teljes kacsa sereg várja a szolgáltatást. Ez még a legdurvább időszakokban is teljesen ki tud kapcsolni, és aztán ami azelőtt nyűgnek tűnt, már kihívássá válik! Totál helyrerak!

CV

TANULMÁNYOK

2010-2014 – Alkalmazott Művészeti Intézet (Sopron)
2005-2010 – Hefter László rajziskola (Győr)
2005-2010 – Kovács Margit Szakközépiskola – üvegtervezés (Győr)

PROJEKTEK

2020. Elevate Strategy & Design
2018. Dank Skates

DÍJAK

2020 – Budapest ernyőarculat – 1. hely
2018 – Győr Európa Kulturális Fővárosa Arculat – 2. hely
2013 – Munkácsy Mihály Művelődési Ház arculat – 2. hely

Horváth Zoltán: Elevate | DANK Skates | Instagram | ArtHungry

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!
 

L2

2020. november. 25.

Genetrix

2020. november. 4.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás