Egy különleges albummal és egy hozzá készült bensőséges videós kollaborációval búcsúzik az ikonikus váci Klavins Piano Manufaktúrától iamyank. A lemez ráadásul a zenész-producer karrierjében zeneileg is egy mérföldkő, ugyanis ez az első alkalom, hogy szóló zongora anyagot jelentet meg.
iamyank: Una Notte | fotó: sinco
Az Una Notte (Egy éjszaka) névre keresztelt album egyfajta búcsúlevél, amit átitat iamyank a csend és az Una Corda zongora iránt érzett gyermeki lelkesedése. Utóbbiért egyébként a fanatikus vintage hangszergyűjtó Nils Frahm is rajong, sőt, az első prototípus az ő megrendelésére és közreműködésével készült. A felvételek egy nagyon különleges atmoszférájú helyszínen, a világhírű zongorakészítő, David Klavins műhelyében készültek. Iamyank egyébként nem első alkalommal alkotott itt, de az biztos, hogy utoljára. Még tavaly szeptemberben kapta a hírt, hogy a Klavins Piano Manufaktúra ebben a formában, ahogy eddig ismerhettük, Magyarországon megszűnik.
„Pont annyira ért sokként, mint az, amikor megtudtam annó, hogy ez a műhely itt van Magyarországon. Érthető módon erős kötődésem alakult ki az Una Cordával és magával a helyszínnel is. Reflexszerűen jelent meg bennem a gondolat, hogy még egy utolsó emléket szeretnék begyűjteni: egy csendes éjszakai session hang- és képfelvétele tökéletes búcsú lesz a helytől, és kellemes emlékként őrzi majd azt a teret.”
Az Una Notte tulajdonképpen egy éjszaka kreatív folyamatának naplója: az óvatosabb, ismerkedős részből az idő előrehaladtával elérkezünk a hajnali 3 órás állapothoz, ami ehhez mérten már sokkal absztraktabb, a kezdő és a végpont tehát nagyon széles skálán mozog. A lemeznél a koncepció annyi volt, hogy annyira keveset és annyira egyszerűen játsszon, amennyire csak lehetséges.
„Nem én vagyok a főszereplő, mégcsak nem is a hangszerek, hanem a tér maga, ami a szünetekben és a csendben tud igazán érvényesülni.”
– teszi hozzá iamyank.
Az Una Notte teljes hanganyagát végigkíséri egy kisfilm, amelyet az ismert koncertfotós, Bátori ‘Jim’ Gábor (sinco) jegyez. Iamyank először az Esti Kornél: Itt maradtam az éjszakában projektjén dolgozott együtt vele.
„Jim baromi jól látja meg a helyzetben a pillanatot, amit egy normál szem nem is vesz észre. Tudtam, hogy ő lesz az az ember akit ha eljön az alkalom, bedobhatok egy ilyen szituációba, és valahogy meg fogja találni a módját annak, hogy izgi legyen a végeredmény. Nekem emiatt könnyű volt, neki, azt hiszem, kevésbé.”
Jim tehát szintén teljesen szabadkezet kapott a videó készítésénél – az improvizációra épülő alkotást pedig nem egyszerű, mégis érdekes feladat volt kamerával lekövetni. Erről a következőképp mesél:
„Kiborít, ha fix pozícióból, állványról kell dolgoznom. Jobban szeretek kézből kamerázni, így lehetőségem van szabadon körbejárni a teret. Pont ez a megközelítés, az improvizáció kiszámíthatatlansága tette izgalmassá ezt a kollaborációt számomra. Az elejétől kezdve egyetértettünk abban, hogy a fő szempont az emberközeliség, szemben a tökéletesre polírozott részletekkel.”
Az Una Notte egyszerre egy búcsú és őszinte tiszteletadás. A végeredmény egy letisztult, csendes lemez, ehhez pedig egy négy fejezetből álló kisfilm társul, ami a teljes nyugalomból fordul át a szürreális képsorokba: többek közt azt is közvetlen közelről szemügyre vehetjük, hogy néz ki játék közben az Una Corda belülről.
A lemez április 2-án, Bandcamp Friday-en debütált. Iamyank számára azonban nincs megállás: ma az OMC Live session keretében kiadatlan, egyszer megszólaló anyagot játszanak az iamyank Live Ensemble felállással. Ezen kívül elárulta, hogy az előrejelzések azt mutatják, ebben az évben erős lemezfront közeleg irányából!
iamyank: Una Notte lemezét a Bandcampen tudod meghallgatni.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.