A közelmúltban nyílt meg Rácmolnár Milán és Horváth János fotográfusok kiállítása az ArtBázis galériában. A kiállítás tematikája az alkotókra jellemző szellemes iróniával járja körül a szelfikultúra jelenségét.
Kétpercenként készítünk annyi fényképet, mint az 1800-as években összesen. A ma készülő fényképek kb. 20%-a kerül fel az internetre. A 18-24 éves korosztály által készített fényképek 30%-a szelfi.
A VHO által nemrégiben végzett kulcsfontosságú felmérés szerint nyomasztó mértékben nőtt az Európában és Észak-Amerikában élő 12 év és 32 év közötti fiatalok által saját magukon elkövetett fotókattintások száma. A Pillanatkép a fiatalok önleképezési hajlandóságáról című tanulmány arra enged következtetni, hogy a fiatalok életének e szakaszában rögzülő viselkedésbeli minták minden bizonnyal későbbi életkorukban is meghatározóak lesznek – olvasható az Artmagazin cikkében.
A kiállítás alkotói maguk is kíváncsian vizsgálják a szelfikultúra jelenségét, a tárlat megnyitását 24 órás szelfibajnokság előzte meg, melynek keretében a fotósok 10 percenkénk készítettek magukról szelfit, melyeket aztán – ahogy kell – feltöltöttek a Facebookra, így született meg végülis a kiállítás gerincanyaga. A képek mellett a kiállítás különféle, a szelfikultúrához funkcionálisan kötődő tárgyat is felvonultat – a szelfibot, a kurblis mobiltöltő és az 1879-ből származó képkeret szembeállítása a fotográfia funkciójának megváltozásáról fest beszédes képet.
Kérdés, hogy a szelfizés, mint jelenség, egyfajta önértékelési válság lenyomata, a fiatal tizenéves generáció folyamatos visszajelzés és visszaigazolásvágyának jelölője-e, vagy az egyre szélesebb társadalmi réteg számára elérhető digitális technológiák alkalmazásának és a digitális világrend működésének természetes velejárója. Az azonban biztos, hogy fura, kínos, azonban rendkívül tanulságos dolog hónapokkal-évekkel később visszanézni ezeket a fotókat, a nyilvánosság kérdése pedig különösen izgalmas a szelfi összefüggésében.
Az In case of photography április 30-ig látogatható az ArtBázisban!
ArtBázis – 1085 Budapest, Horánszky utca 25.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.