Member of Group ›
Itt az új Magashegyi-videó
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Itt az új Magashegyi-videó

Pályafutásának eddigi talán legkülönlegesebb, de mindenképp leglátványosabb videóját készítette el a Magashegyi Underground zenekar aktuális, Itt leszel című dalára. A klip gondolatisága követi a zenekartól eddig megszokott utat: egy érzés/pillanat kibontását képi elemekkel – most azonban mindez sokkal erősebb és szürreálisabb képi világgal párosul, amelyben különleges helyszínek, igazi állatok és egy csipetnyi digitális utómunka vezetik a néző tekintetét.

„A klip az elválás pillanatát járja körbe, annak megélésével, de ugyanakkor tagadásával is.” – mesél a klipről a zenekar énekesnője, Bocskor Bíborka – „Arra keres és talál választ, hogy vajon igazából elválhatunk-e valakitől, kitörölhetjük-e magunkból végleg a megélt csodát, a szerelmet.”

A dal zeneszerzője és producere Toldi Miklós, a csapat dobosa, a szöveget pedig régi barátjuk, Beck Zoli (30Y) jegyzi. A videót a legtapasztaltabb hazai klipkészítő, Galler András „Indián” rendezte, a zenekar és Bíborka arculatát évek óta meghatározó Zsólyomi Norbert divatfotós közreműködésével.

Mindig örülök, ha olyan kérés talál meg, amikor a dal alapgondolatokkal, kreatív ötletekkel együtt érkezik, azaz a zenekarnak van mondanivalója és képekben is gondolkodik a dalszövegek mellett.” – mesélt a Magashegyivel való közös munkáról a rendező, Galler András. – „Izgalmas forgatás volt, három helyszínre költöztünk be egyetlen nap alatt, és tovább nehezítette a munkát az állatokkal (és idomítóikkal) közös felvételek. Az viszont nagy könnyebbség volt, hogy szereplőként lényegében csak Bíborkára kellett koncentrálni, ő pedig vérprofin viselt mindent, ami egy ilyen forgatással együtt jár, a sok átöltözést, a nyár közepi nagy meleget, s állatokkal való összeszokáshoz szükséges órákat. Amit a legjobban szerettem a klipben, hogy szürreális képvilágban, torzító optikákat használva szimbólumokon keresztül mesélhettünk – és Bíborka jelenléte, tekintete a képeken még jobban ráerősít a mondanivalóra.”

A Magashegyi a fesztiválszezon után sem áll le: ősszel klubturnéra mennek, amelynek csúcspontja a november 25-i Akvárium Klubbeli fellépésüklesz, ahol a megszokott különleges látványvilággal és meglepetésekkel készülnek.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art