Member of Group ›
John Lennon ismeretlen oldala
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

John Lennon ismeretlen oldala

”By hook or by crook, I’ll be last in this book”, avagy „Tetszik vagy sem, én rá teszek; uccsó a könyvben én leszek” – írta John Lennon nyolcéves korában unokatestvére emlékkönyvébe.

Ennek a kétsorosnak képével zárul a John Lennon levelezései és feljegyzései című könyv, amely nemrég jelent meg. Hiánypótló, izgalmas kötet, amely új oldaláról mutatja be a művészt, aki dalaival milliókat, leveleivel pedig a hozzá közel állókat érintette meg. Ahogy a könyv szerkesztője, Hunter Davies is ír róla az előszóban:

„Legtöbb levele vicces, tanulságos, harcos, bölcs, őrült, gyötrődő, költői. Néha szívszaggató.”

Akárcsak Lennon maga.

Szerelmes levelek, gúnyos feljegyzések a stúdiózások közben, humoros üzenetek a sztárbarátoknak, néhány szavas benyomások – John Lennon grafomán volt szerencsére. A Help, a Lucy in The Sky With Diamonds, az Imagine és tucatnyi más világhírű dal zeneszerzőjéről és dalszövegírójáról azt is sejthetjük, hogy dús fantáziával, feltűnő nyelvi leleménnyel vetette papírra gondolatait.

Hunter Davies, az egyetlen autorizált The Beatles-biográfia szerzője fáradságos munkával egybegyűjtötte a legformabontóbb Beatle leveleit, feljegyzéseit és az azokat kísérő rajzokat, amelyeket a gyűjtőkön kívűl John Lennon özvegye, Yoko Ono bocsátott a rendelkezésére. A leveleket Davies értő kommentárja kíséri, elmesélve minden egyes levél keletkezési történetét: milyen életszakaszokban született az üzenet, ki volt a címzett, és milyen életesemény kapcsolódik hozzá. A több mint 300 levél kirajzolja Lennon teljes életútját: a tízévesen nagynénjének címzett köszönőlevéltől az utolsó autogramig, amelyet életének utolsó napján, 1980. december 8-án adott, közvetlenül azelőtt, hogy a merénylő golyója kioltotta volna az életét. Negyvenéves volt ekkor.

Ezek a levelek megnevettetik, talán meg is ríkatják majd olvasójukat, hiszen egytől egyig John Lennon eddig nem ismert, szenvedélyekkel és félelmekkel teli, legszemélyesebb oldaláról mesélnek. Egy olyan különleges kötetet vehetünk a kezünkbe, amely nem más szemével, hanem saját írásain keresztül mutatja be a 20. század egyik legfontosabb, kultikus népszerűséggel bíró alkotóegyéniségét.

Hunter Davies, a kötet szerkesztője évek kemény munkájával gyűjtötte egybe a könyv anyagát kitevő több száz levelet és feljegyzést, amelyeket értelmező jegyzeteivel is ellátott. Davies maga is – ahogy John Lennon – szinte grafománnak számít. Az Angliában közismert szerző több mint negyven könyvet publikált, a regénytől a szociológiai tanulmányig számos műfajban. Legotthonosabb terepe mégis az életrajz: Wordsworth, Kolumbusz vagy Stevenson munkássága mellett a The Beatles-ről írt egy vaskos kötetet, amelynek különlegessége hogy még a zenekar fennállása alatt, a tagok közreműködésével jelent meg. Újságíróként is aktív, a Sunday Times, a Guardian és a Punch rendszeresen közli a cikkeit, amelyek csakúgy, mint a könyvek, jellegzetes humorukról ismerszenek meg.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art