Két magyar zeneszerző, két világsiker (1.rész)

Szomorú vasárnap - az öngyilkosok himnuszaként elhíresült dal

Seress Rezső, a szomorú sorsú zeneszerző, aki élete legnagyobb részét szegénységben élte, 1889-ben született Budapesten. Cirkuszi légtornászként kezdte a kistermetű ember, de egy majdhogynem halálos zuhanás után felhagyott a légtornával és színészként próbálkozott. Magányos sikertelenségében gyakran a színház zongorájánál próbálta bánatát elűzni. Autodidakta módon kezdett el játszani és komponálgatni – a kottaolvasás tudományát sosem sajátította el.

Mindazonáltal játékára így is felfigyelt a közönség és élőzenei előadásai népszerűek lettek. A kiadókig azonban nem jutott el, mert a szakma dilettánsnak tartotta. A gazdasági világválság idején Jávor László bűnügyi riporter szövegére írt dala, a Szomorú vasárnap is kerülő úton hozza meg számára a világsikert. Az öngyilkosok himnuszaként elhíresült dalt fütty után kottázta le egy zeneakadémiai hallgató, így tudták kinyomtatni. Miközben Magyarországon nem játszották, Nyugat- Európában már cikkeztek róla, s öngyilkossági statisztikákat készítettek.

Tanulmányok jelentek meg arról, vajon miféle misztikus halálangyal honol ebben a zenében, ami – Goethe Az ifjú Werther szenvedései után először – az öngyilkosságot újra divatba hozta. A hangulat aztán Amerikára is átcsapott. A New York Times kissé túlzóan azt írta, Budapesten a dal hallatán az emberek tömegesen mennek a Dunának. Valójában a Szomorú vasárnap hatására a legtöbb öngyilkosságot Amerikában követik el. A dalt ekkor Magyarországon még vajmi kevesen ismerik. Az igazi világsikert az hozza meg, hogy a Párizsi Olimpia a zeneszám előadását műsorára tűzi.

A dalt ezt követően több, mint száz nyelven adják elő. A siker mind a mai napig tart, mert a Szomorú vasárnap-ból (Gloomy Sunday) egy igazi evergreen lett. Utoljára Sarah McLachlan vérfagyasztó előadásában hallottam. De még olyan nagyságoknak, mint Mahalia Jackson, vagy Luis Armstrong is szerepelt a műsorán. A szám Steven Spielberg Schindler listája-ban is felbukkan. Keletkezésének történetéről úgyszintén kiváló film készült.

Miközben zenéje önálló életet él és hódit a nagyvilágban, Seress megjárja a poklot. Egy német tiszt lerúgja fél veséjét, egy másik pedig megmenti az életét és így túléli a holokausztot. De a „felszabadulás“ sem kényezteti. Mint a Horthy korszak zenésze, indexen van, dalait nem játszhatják, kocsmai zongoristaként tengeti életét. És miközben Amerikában zárolt számlákon szerzői jogdíjjakból összegyűlt mesés vagyonok várják, még arra sem lenne pénze, hogy az útiköltséget kifizesse, ha mehetne, de nem mehet.

1956-ban hívják, de akkor sem megy. Az akkor már hatvanhét éves Seress Rezső képtelen otthagyni az ő „Kispipa“ közönségét. Hűségét a kor nem honorálja. Az új zenei irányzatok egyre kevésbé teszik időszerűvé zenéjét, s mikor 1968-ban önkezével vet véget magányos életének, már jószerével senki sem tudja róla, hogy ő volt a szegény- gazdag, ismeretlen-világhírű magyar zeneszerző.
Számomra pont ezen ellentmondások miatt olyan megkapó Seress Rezső sorsa. Miközben hallgatjuk Sarah McLachlan 21. századi előadásában a Gloomy Sunday-t, képzeljük magunk elé a Szeressük egymást gyerekek, a Gyere Bodri kutyám, vagy még számtalan népszerű nóta szerzőjét és gondoljuk el, milyen határtalan az élet!

http://www.youtube.com/watch?v=bHH-aequKNs&feature=results_main&playnext=1&list=PL69685F4F4B86CE33