Koniorczyk Borbála: Női szörnyetegek

Kivételes művészek a századelő Budapestjén

Lelkes és lelkesítő, gusztusos, besorolhatatlan műfajú könyv született, amelynek talányos címe egy 1907-es országgyűlési felszólalásra utal. Dr. Kmety Károly egyetemi tanár és képviselő ugyanis váratlanul szót kért a költségvetés tárgyalásakor és kikelt az új, feminista nőtípus ellen, mondván, hogy „jelentkezik egy új női típus, amely közel lesz majdnem a női szörnyeteghez, az a női típus, amely feminista hóbortokért rajong, (…) amely retteg az anyaságtól és még jobban retteg az anyasággal járó nevelési kötelezettségtől…”

Nos, a szerző hét ilyen „szörnyeteg” sorsát meséli el, sorrendben Madzsar Alice mozdulatművészet-apostolnő, Kaffka Margit, a korszakos író, Erdős Renée költőből lett bulvár regényíró, Lesznai Anna író-iparművész, Ferenczy Noémi gobelinművész, Undi Mariska grafikus-festő-bútortervező és Máté Olga fotográfus históriájával ismerkedhetünk meg. Közülük néhányat nemigen kell bemutatni, másokat csak kevesek ismertek – eddig.

E kivétel nélkül lázadó szellemű nőket az önálló karrier vágya köti össze. Az is közös bennük, hogy szinte mindnyájan nevet változtattak – és tipikusan nem a férjük nevét vették fel. Volt, aki dúsgazdagon vágott bele az önálló karrierbe, volt, aki a tíz körmével kaparta össze a mindennapi betevőt, de nem tágított céljaitól. Volt, akit 38 éves korában elvitt a spanyolnátha, más kétszer ennyit élt, és a kommunista rendszerben halt meg magányosan, nyomorogva. Volt, aki a rettenetes XX. század során örökölt vagyonát, volt, aki tehetségével szerzett jómódját, biztos egzisztenciáját veszítette el. Csak egyetlen nő volt, akit a kommunisták keblükre öleltek, sőt sztároltak, de az ő sorsa is magányban végződött. Idősebb korukra tipikusan egyedül maradtak és küzdeniük kellett testük rohamos romlásával.

A könyv igen ügyesen komponált portréfüzér, amelyben ki-be járnak a hősök az egyes részek között. Nagy, széles panorámája ez az első világháború előtti Magyarországnak, leginkább Budapestnek, amelyért a szerző alig leplezett módon lelkesedik. Van ebben valami ifjúsági életrajzírói hevület, amely viszont alkalmas arra, hogy egységes narrációs karaktert adjon az eltérő életsorsoknak. Az egyes portrékban váltakoznak a széles ecsetvonások, a részletek és a nagyszerűen válogatott idézetek. Mindösszesen nagyon közel hozzák hozzánk a hősöket.

Az urbanista végzettségű szerző könyve egy részben szépírói eszközökkel megírt művelődéstörténeti munka. Gyakori a könyvben a főszereplőkhöz csak lazán, a korhoz viszont szorosan kapcsolódó tudnivalókat kifejtő „keretes anyag”, amely itt nem keretben, hanem egy-egy lila, letépett papírfecnit formázó, negatív fehérben olvasható szöveg alakjában jelenik meg. Ezek is érdekesek. A szerző jó stiliszta, amely például az ilyen megfogalmazásokból is látszik:

„Kaffka Margit neve elválaszthatatlan lett azoktól a századelős folyóirat-kísérletektől, melyek végül kiizzadták magukból a Nyugatot.”

Másutt Madzsar Alice-ról ez olvasható: „Hamarosan ő lett a magát modernnek tartó budapesti nők analóg influenszere.” A könyvben, amelyben nagyszerű, részben sohasem látott fotóanyag is van, részletes, hőseire külön bontott bibliográfia, névmutató is található. Jó volt olvasni az Így készült a Női szörnyetegek című személyes utószót, amelyben egy találó Lesznai Anna idézet is helyet kapott. Végül a szerző a férjének hálálkodik, hogy esténként meghallgatta, hogy állnak a könyvügyek.

„Pedig valaki más félig kész kutatásának különböző fázisai pontosan annyira izgalmasak, mint egy edzésterv, ami nem érint minket.” – fűzi hozzá.

A könyvhöz Tillai Tamás tervező egy friss és eredeti formát talált a lila kísérőszínnel. Tetszetős az élőláb is, amely baloldalt a könyv, jobboldalt a fejezet címét tartalmazza. Amit hiányolni lehet: egy erősebb kezű szerkesztő. Ő biztosan lebeszélte volna a szerzőt arról, hogy Palasovszky Ödönt, a magyar avantgárd mozgalom és az aktivista színjátszás egyik legjelentősebb alakját egynél többször Ödönkének nevezze (akármi is fűzte őt Madzsar Alice-hoz), hasonlóképpen nem szerencsés Jászi Oszkárt, a magyar politikatörténet óriását Oszikának nevezni, még ha a családban egyesek ezzel a névvel is illették. Alig hiszem, hogy hiteles az a szóbeszéd, miszerint Moscovitz Geyza, Lesznai Anna zsidó földesúr apja ragaszkodott volna falvaiban az első éjszaka jogához – tudtommal a történettudomány mai állása szerint ez soha nem is létezett… De ezek apróságok, amelyek egy esetleges új kiadásban könnyen javíthatók.

Egészében ötletes, eredeti témaválasztású, olvasmányos, és a nosztalgiát nagy ívben elkerülő könyv született.

(Libri Könyvkiadó, 2025.  Lektorálta Dr. Baczoni Dorottya, Kéri Gáspár. Szerkesztette: Bárdos Zsuzsa. Borítóterv: Féder Márta. Borító illusztráció: Vanessa Skotnitsky. Szerzőfotó: Soós Bertalan. Belívterv: Tillai Tamás, Kaposvári Franciska.)

A címlapfotó Fazekas István munkája.

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)