Több hónapnyi találgatás ért véget, miután a soron következő Interpol-albummal kapcsolatos híreket megerősítették. Az amerikai banda végre bejelentette, hogy augusztus 24-én érkezik a hatodik lemeze, a Marauder, az első ízelítőt pedig nemrég tette elérhetővé a The Rover című dal képében.
Miközben a 2002-es Turn On the Bright Lights című debütáló albumának 15. évfordulója alkalmából indított ünnepi turnéja remekül sikerült – melynek 2017 nyarán a Sziget Fesztivál is része volt -, az Interpol igyekezett bebizonyítani, hogy tagjai nem csupán a zenetörténészek kultikus emléktárgyai kívánnak lenni, hanem továbbra is tele vannak alkotói energiákkal.
Fotó: Jamie James Medina
Ennek a végeredménye lett a banda hatodik stúdióalbuma, a Marauder (azaz „martalóc“), amely „egyszerre lebeg, és csábít, zúz és duzzog, üt, és tűnődik”, és Paul Banks sokszínű személyiségének valamennyi részletéből kóstolót kínál – legyen az a múltból, a jelenből vagy a jövőből való.
„A Marauder az énem egy része. Az a fickó, aki barátságokat tesz tönkre, és őrültségeket csinált. Sokat tanított nekem, de a személyiségem egy olyan szeletét ábrázolja, amit jobb most a dalokban hagyni. Bizonyos értelemben ez az album nevet adott neki, és lefektette aludni”
– nyilatkozta Paul Banks az új lemez kapcsán.
Az új album születéstörténetének ironikus és ikonikus momentuma, hogy valaki kihívta a zsarukat az Interpolra. A törvény karja akkor érte utol Daniel Kesslert, Paul Banks-et és Sam Fogarinót, amikor 2017-ben a Yeah Yeah Yeahs manhattani próbatermében dolgoztak új albumukon. A Marauder lemez már ezen ifjúkori állapotában is „rosszalkodott”: egy korai próba olyan élénkre sikeredett, hogy Fogarino egyik dobja látta a kárát. A trió pedig akkora erővel és hangerővel játszott, hogy egy szomszéd kihívta rájuk a rendőrséget.
Az első beharangozó kislemez, a The Rover nemrég vált elérhetővé:
A Marauder az alábbi borítót kapta:
Ez pedig a dallistája:
1. If You Really Love Nothing
2. The Rover
3. Complications
4. Flight of Fancy
5. Stay in Touch
6. Interlude 1
7. Mountain Child
8. NYSMAW
9. Surveillance
10. Number 10
11. Party’s Over
12. Interlude 2
13. It Probably Matters
Az Interpol Magyarországhoz legközelebb Bécsben (június 25-én), illetve Zágrábban (június 27-én) kapható el a közeljövőben. További turnédátumok az együttes Facebook-oldalán találhatóak.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.