Member of Group ›
Nekem nyolc!
Hétfőnként Marvin, a paranoid android megmondja. A tuttit.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Nekem nyolc!

Nyolc évvel ezelőtt, éppen ezen a napon szabadítottam a galaxisra a B42 azóta is hömpölygő blogfolyamát.

Azóta több mint 2000 cikk született 24 szerző tollából (AKA billentyűzetén). Ahogy az lenni szokott, némelyik óriási hullámokat keltett, némelyik pedig csak megfodrozta kissé a felszínt.

A 8-as számnak egyébként különösen nagy szerencsét tulajdonítanak a kínai numerológiában.

A mandarin nyelvben a 8-as, mint szó 八(pinyin = bā), úgy hangzik, akárcsak a gazdagság (发= fā), amely szintén a 发财= fā cái rövidítése, mely gazdagot jelent. 恭喜发财= gōngxi fācái = gratuláció és meggazdagodás. A kínai újév alkalmával így köszöntik egymást az emberek és kívánnak jó szerencsét a következő évre.

Ebből következik, hogy a 8-as szám igen szoros összefüggésben áll a pénzügyi szerencsével is. Semmi nem jelképezi jobban a kínaiak számőrületét, mint a kínai olimpia, amely 2008.08.08-án került megnyitásra. Volt szerencsém részt venni azon az olimpián, sőt tanúja lehetettem, ahogy a vízilabda válogatottunk a Jingdong-uszodában 14:10-re (volt 9:9 is!) legyőzte a döntőben a (szerbeket elkaszáló!) amerikai csapatot. Felejthetetlen élmény volt!  

Különösen, hogy korábban senki sem nyert zsinórban három olimpiát ebben a sportágban!

E rövid kínai számmisztikai kitérő után pedig egy dolgot biztosan ígérhetünk a jövőre vonatkozóan is. Továbbra is rendületlenül dobáljuk a kavicsokat/sziklákat az internetek tengerébe, aktívan hozzájárulva a digitális hullámok keltette össznépi galaktikus/kaotikus interferenciához. A végtelenbe és továáább!

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art