Percival Everett: James

Egyetlen vasárnap faltam föl – Falcsik Mari remek fordításában – ezt a csodálatos könyvet, amely a Huckleberry Finn kalandjai című korszakfordító amerikai regény (1884) parafrázisa. 

Angol szakos egyetemistaként a szakdolgozatomat is ebből a könyvből írtam, kívülről fújom a történetet. Amikor azonban hírét vettem, hogy megjelent és hatalmas sikert aratott ez a könyv, úgy éreztem ennyi év után először, hogy újra el kell olvasnom az eredetit, csak utána jöhet a parafrázis. Erre valamiért nem került sor – egyből a friss könyvet olvastam el, és bátran kijelenthetem: valóban nem szükséges az eredeti ismerete.

A mai felnőttek a Tom Sawyerre és a Huckleberry Finnre, mint két ifjúsági regényre emlékeznek. Az első valóban az, a második azonban sokkal több ennél, hatalmas tablóját adja a korabeli amerikai társadalomnak, és bár Tom Sawyer is szerepel benne röviden (a könyv végén), Huck mellett a másik főszereplő egyértelműen Jim, Miss Watson fekete rabszolgája. Mindkettőjüket nagyon mély együttérzéssel ábrázolja az író, ehhez legfontosabb eszköze a hiteles dialektusban beszéltetés. Mark Twain előtt is szerepeltek feketék az amerikai regényekben, de ők kevés kivétellel szinte olyan nyelvi készségekkel rendelkeztek, mint a fehérek. Mark Twain ellenben gyermekkorából pontosan emlékezett, hogyan beszéltek Missouri államban a környékbeli rabszolgák, és ezt alaposan kihasználta. Ezt nem is volt könnyű a magyar fordítóknak visszaadniuk. (A XX. század folyamán öt különböző fordítás is készült.)

Mark Twain egyik eszköze az ún. „eye dialect” volt. Vagyis nem helyesen írta le a szavakat, hanem ahogy az emberek (a fehérek is!) mondták. Angol példa helyett inkább magyart mondok: ilyen a naccsága forma, amit mindenki naccságának mond, de az iskolában tanult helyesírás persze nagysága. De nem ez volt az egyetlen eszköze. Mindenféle szubsztandard nyelvtani formula (párhuzam: a magyar suksükölés) és ritka tájszavak is megjelennek Jim és a többi rabszolga beszédében. Persze Huck Finn is tanulatlan, szegény fehér családból jön, de az ő beszéde másképp mulatságos.

Nos, a James című regényben a nyelv még fontosabb szerepet játszik. Kezdjük azzal, hogy ennek a regénynek a narrátora nem Huck Finn, hanem Jim. És nem olyan babonás és együgyű figura, mint Mark Twain regényében, hanem egészen más. Már a legelején gyanakszunk, hogy itt valami nem stimmel Jim körül – mert látványosan átlát Tom és Huck csínyein, de ezt titkolja, egyfolytában adja előttük a babonás hülyét. A második fejezetben aztán a saját gyerekének és barátainak továbbképzést tart abból, hogy miként kell viselkedni a fehérek jelenlétében. Nem szabad a szemükbe nézni, nem szabad elsőként megszólalni stb. És ha fehérek közelednek, akkor ezt jelezni kell egymásnak, ezt az angol eredeti signfying-nak, a magyar fordítás jeladásnak nevezi. Ekkor a regény szereplői gyorsan témát váltanak és a torz, roncsolt, erre a célra tartogatott nyelven elkezdenek össze-vissza süketelni – hogy a fehérek felsőbbrendűnek érezzék magukat minden pillanatban. Jim tanít még a gyerekeknek néhány nagyon tréfás dolgot, egyes szituációk esetére. Ebben a regényben a feketék egymás között teljesen normális XIX. századi angolsággal beszélnek, csak akkor váltanak át, ha fehér ember közeledik.

Jimről azonban hamarosan kiderül valami fontos: tud olvasni! Erre a tudományára Thatcher bíró könyvtárában tett szert, ahová éveken át rendszeresen beszökött – és nem csak az egyszerű szövegeket tudja kisilabizálni, hanem sok könyvet el is olvasott. Olyan komplex személyiség, hogy egy kígyómarás okozta lázálma során Voltaire jelenik meg neki, akivel vitatkozni kezd a rabszolgaság lényegéről – és ez a regény szövetében tökéletesen hihető epizód.

A fő motívum ahogy az eredeti könyvben, itt is a Mississippin való menekülés: Huck és Jim együtt keresik a szabadságot, de jó ideig kényszerűségből egyre délebbre sodródnak. Vannak azonos és eltérő szereplők is. Nem szerepel például Mark Twainnél az a fontos epizód, amikor Jim elszakad Hucktól, és egy gazda 200 dollárért eladja őt egy valóban létezett Daniel Emmett nevű zenekarvezetőnek, a Virginia Minstrels nevű énekegyüttes vezetőjének. Ez a híres-nevezetes együttes az egyik első blackface együttes volt – azaz fehérekből állt, akik minden előadásra feketére suvickolták az arcukat. És így adták elő a feketéket gúnyoló, álnaiv műdalaikat. Jim lesz a truppban az első fekete – pontosabban a második, de az első egy teljesen fehérnek kinéző fekete énekes… 

A James vérbeli XXI. századi regény, amely a feketéket nem angyaloknak ábrázolja, és nincs rejtett ideológiai üzenete, hanem letehetetlenül izgalmas, Mark Twain könyvéhez felérő pikareszk mű. Nemcsak széles panorámáját adja a polgárháborút megelőző néhány évnek, hanem mélyre világít az akkori emberek lelkébe is. A tanult, írni-olvasni tudó rabszolga ugyan mesés teremtmény, de a rá épített történet tökéletesen hihető, és a rabszolgaság lényegét is átütő erővel ábrázolja, azt soha egy pillanatig szem elől nem téveszti. Mark Twain regénye csavaros hepienddel végződik – ez az új könyv egyáltalán nem. Befejezése éppen annyira eredeti, mint minden egyes oldala.

Percival Everett

Falcsik Mari költő nagyszerű választás volt fordítónak, hiszen sok dalszöveget is le kellett fordítania. Jim nyelvének fordítása az első oldalakon először túlzottan karikírozottnak tűnik, de amint – igen hamar – megtudjuk, hogy ez a feketék folytonosan űzött szerepjátékának része, már minden a helyére kerül. Hiszen annak a nyelvnek egy percig sem kell természetesnek tűnnie. A többi személy nyelve, minden mondat telitalálat, döccenés nem volt tapasztalható még egy olyan olvasónak sem, aki egy ideig részben műfordítóként dolgozott.

(James, Doubleday, New York, 2024, magyar kiadás Jelenkor, 2025. Fordította Falcsik Mari. A szöveget gondozta Török Tünde. A borítót Emily Mahon terve alapján készítette Váraljai Viktória. 369 o., ára 5999 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)