Member of Group ›
Reflektor Fesztivál
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Reflektor Fesztivál

A 2022-ben induló friss hazai fesztivál missziója, hogy olyan nemzetközi fellépőket mutasson be, akik tőlünk nyugatabbra rendszeres fesztiválszereplők, de itthon csak ritkán vagy egyáltalán nem láthattuk még őket élőben.

Sokan csak a headlinerek miatt váltanak jegyet a nagyobb fesztiválokra, és véletlenül találják magukat kisebb, de szuper koncerteken, mások pedig direkt a plakátok alsó sorai miatt mennek ki egy-egy napra bulizni. A szervezők ezt a két tábort szeretnék összehozni ezért olyan fesztiválok koncepciójából merítettek, ahol a középpontban a zene áll, és a látogatók délutántól hajnalig hallgathatják az ismert és a feltörekvő előadók koncertjeit. A szervezők egy olyan kis fesztivált szerettek volna létrehozni, amely a műfaji keretek széles palettájából válogat úgy, hogy a nevek között van fülbemászó pszichedelikus pop, slágeres posztpunk, jazzes lo-fi hiphop és kísérleti elektronika is.

A háromnapos rendezvényen a nemzetközi fellépők között olyan neveket találunk mint a 2010-es évek brit neopszichedéliájának legsikeresebb formációja, a Temples, az amerikai Son Lux, vagy a posztpunk-funkban utazó brightoni Squid.

A hazai undergroundot többek között a Jazzbois, a Superflake, Iamyank, a Devil’s Trade, a Black Bartók, vagy a Perrin, a koncertek után pedig LavaLava, Beat on the Brat Classics dj-szett és élő hangszeres Acoustic Minimal Techno Party zárja az estéket. A fővárosban élőknek jó hír, hogy a helyszín a belvárostól nem messze található: ipari környezetben, egy volt kamionmosó ad otthont a Reflektornak, ami az Örs vezér tértől egy lépésre fekszik, villamossal percek alatt elérhető.

A fesztivál 2022. július 14-től, 16-ig tart, az early bird jegyek 22 900 Ft-os áron már elérhetőek.

Hivatalos honlap ›

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art