Robin Williams jó (színész) volt?

A színészeket gyakran főbb szerepeik virtuális habitusával ruházzuk fel.

Ezért siratjuk meg kevesebb lájkkal (sic) és RIP-pel a remek, de rendre gonoszokat játszó aktorokat, mint a közepesen alakító jófiúkat/kedveslányokat. Konzum szempontból nem mellesleg, ezért reklámozott motorolajat Larry Hagman (alias Jockey Ewing) kis hazánkban, nem pedig (min.) 18 éves Whiskyt. Pedig ez utóbbi folyadék ajánlását sokkal könnyebben megvettem volna tőle. Az alkohol terén szerzett nyilvánvaló hitelességét, máj(a maradékának)ának állapota is alátámasztotta számomra. Hasonló okból gyűjtöttünk (állítólag) Isaura felszabadítására. Szegény Rubens de Falcót (Leonció, Isaura gonosz gazdija) meg nem erősített hírek szerint, meg is köpködték (-tük) itthon.

A számunkra szimpatikus embereknek egyszerűen jobban hiszünk.

Ha utáljuk a szomszéd síoktatót, könnyebben fogadunk el inkább tanácsot a régen bizalmunkba fogadott, de közepesen síelő haverunktól. Régi közhely, hogy a bizalom mértéke egyenesen arányos a szimpátia mértékével és fordítottan arányos a „szükséges” információmennyiséggel a „sales” folyamatban. (Jól tudják ezt a szélhámosok is.) A szomorú történetet ismeritek. Mr. Nanu-nanu végül felakasztotta magát. Depressziós volt és kezdő Parkinson-kórt is diagnosztizáltak nála a szenvedélybetegségei „mellé”. (Barátja John Belushi is átlőtte magát a másvilágra annak idején.) Robin a 80-as évekbeli alkohol- és drogfüggősége után 2006-ban, két évtized „tisztaság” után visszaesett és ismét kokainfüggő lett.

„Halottról vagy jót, vagy semmit!”

– tartja a magyar mondás. Azt azonban le kell írnom, hogy nem színészi kvalitásai miatt szerettem Robint, hanem az érzékenysége miatt. Nyilván ez szubjektív ítélet, ráadásul nyilvánvalóan nem is értek hozzá. Egyszerűen másfajta komikus a zsánerem. (Persze gyerekként én is mindig ott ültem az „Egy úr az űrből” sorozat előtt.)

Russell Brandet vagy Carrie Fishert sem szeret(t)em színészként, de unikális és ironikus stand up-jaik és az interjúk során megnyíló szuggesztív karakterük miatt imádom amit csinálnak. Robert de Niróval pl. pont fordítva vagyok. Színészként sok szerepben tetszett, de az interjúkat hallgatva nem fogadtam szívembe a (sztem kissé megkeseredett) színészlegendát. Az hagyján, hogy Michael Jackson „jól keres” mióta meghalt (a Leaving Neverland hatása azért már érezhető), de hogy Robbie Williams is több dalt adott el közvetlenül Robin öngyilkossága után, az azért triplafurcsa, még ebben a szürreális világban is…