Member of Group ›
Sic transit gloria mundi
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Sic transit gloria mundi

 

Munkácsy egy korai önarcképe

Sic transit gloria mundi, azaz, az evilági dicsőség múlandó. Mi sem példázza ezt jobban, mint Munkácsy festőfejedelem tündöklése. Elindult, mint a népmesék szegény emberének legkisebb fia, hogy meghódítsa a világot. A kis Lieb-(kedves)ből Munkácsi lett, aztán meg Munkácsy, mely arisztokratikus hangzásával már előrejelzi majdan nemesi rangját is.

Feljutott a legmagasabb csúcsra, melyre festő feljuthat, de rossz üzletet kötött az ördöggel. Hogy fejedelem volt, ma már csak mi, magyarok tudjuk, s hogy fejedelem lehessen feláldozta tehetségét evilági dicsőségéért. Azért persze beírta nevét nemzeti művészetünk aranykönyvébe, maradandót alkotott így is, de tartok tőle, hogy tehetségéből még ennél is többre futhatta volna.

Egy eddig ismeretlen szalonkép

Munkácsy Mihály egy Párizsban felbukkant, eddig ismeretlen képe került nemrégiben kalapács alá a Kieselbach galériában. Az olajfestmény a művész párizsi éveiben, 1880 körül keletkezett, a festő palotájának szalonjában és feltehetőleg feleségét ábrázolja.

A kép a művész un. szalonkép korszakába sorolható, melyben Munkácsy zsenialitását az evilági sikerek langyos dekadenciájába csomagolva, a világ “jajveszékelése” elől fényes palotájába rejtőzve a semmire pazarolja. Pedig festészete, túl az amúgy is ámulatba ejtő, virtuózian könnyed munkácsys stíluson, ekkor már az impresszionizmus eszköztárát is felvonultatja, csak az impresszionisták felszabadult, autentikusan korhű életigenlése hiányzik mindvégig festészetéből.

Poros út

Léte, az az álomkarrier, ami a népmesei hőst, az asztalosinas Munkácsyt – Dallos Sándor csodás „mesekönyveiben“, a Nap szerelmesében és az Aranyecsetben pont erre a népmesei hősre játszik rá – a kárpátaljai Munkácsról Párizsba repíti, ahol a festőfejedelem arisztokrata feleségével valóságos udvartartást vezet és főúri estjein uralkodók teszik tiszteletüket, más sorsra predesztinálja.

A nagypolgári, majdhogynem arisztokrata életvitel nem engedi, hogy szakítson a kor sikerorientált, akadémikus festészetével és valóban, Munkácsi képei még akkor is színpadiasak, ha a szabadban készülnek, mert Munkácsy egész élete egy színpad, a siker színpada. Zsenialitását, ha nem is váltja aprópénzre, de nem belőle lesz Monet, Manet, Degas, Renoir, pedig tehetségéből jócskán futotta volna.

Colpachi park

Élete, egy gigász vesszőfutása, örök ellentmondások és szélsőségek halmaza marad. Összes halhatatlan kortársa nem keres együtt annyit, mint ő egy-egy képével, miközben depresszióval küzd és öngyilkosságot kísérel meg. Mindent megkap az élettől, amit művésztársai közül csak kevesen mondhatnak el, Ferenc József nemesi rangra emeli, pár nappal halála után már utcát neveznek el róla.

Cifra nyomorúsága árán csak az nem adatik meg neki, hogy egy véres, küzdelmes, igaz élet jussán, az egyetemes kultúrtörténetbe is beírhassa nevét. Az egykor ünnepelt festőfejedelemre, ma épp Párizsban nem emlékszik senki, ott, ahol egykor az előkelő közönség a város leghíresebb szalonjaiban gyönyörködhetett minden díjat megnyert Munkácsy képekben, ahová a már említett, halhatatlan kortársait az ő idejében be sem engedték.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art