Sokat hallani mostanában a hazai tervezők nehéz helyzetéről, arról, hogy mennyire lehetetlenné teszi az ipar és a megfelelő gyártási kapacitás hiánya a fejlődést, az értékesítést és a piaci sikereket. Ebből a jellemzően pesszimista szellemiségből indult ki a MOME Designelmélet szak hallgatóinak szervezésében havi rendszerességgel megvalósuló Inspiráló Designelméleti Estek áprilisi tematikája.
A helyzetet kicsit kifordítva a program a nehezített hazai pályán sikeresen érvényesülő tervezőkre koncentrál – egy izgalmas és mozgalmas kerekasztalbeszélgetés keretében a program négy idehaza és küföldön egyaránt sikeres tervezőt lát vendégül, hogy közösen járják körbe a hazai tervezésben rejlő siker lehetőségének kérdését. A beszélgetésben Vágó Réka cipőtervező, Simonfalvi Bence és Kertész Attila a POS1T1ON Kollektíva tervezői, Kele Ildikó & Balázs Áron, a Kele Clothing alapítói és Szépvölgyi Viktória, a L’Office projektmenedzsere vesz részt.
A program nem titkkolt célja, hogy hazai sikersztorikon keresztül mutasson lelkesítő példát arra, hogy egy jó üzleti modellel, tehetséggel, kitartással és elszánt, kemény munkával szép sikereket érhetnek el nemzetközi piacon is hazai tervezők. A beszélgetés célja, hogy láthatóvá váljon néhány olyan üzleti modell, amely már bizonyított, és ötletadó mintaként szolgálhat pályakezdők számára.
A kerekasztalbeszélgetést Schmidt Andrea közgazdász-szociológus, a MOME adjunktusa moderálja. A beszélgetés után természetesen lehetőség adódik a vendégekkel kötetlen formában folytatni a beszélgetést egy ital mellett – a programot ezúttal a Fogas Ház látja vendégül április 17-én 19 órai kezdettel.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.