A SOHN művésznéven alkotó Christopher Taylor angol származású Bécsben élő zenész-producer Tremors című remek debütáló nagylemeze idén jelent meg. Töredezett ritmusokkal operáló soul-os, R&B-s elektronikus zenei világa James Blake, Jamie XX, vagy FKA twigshez áll közel.
Taylor Dél-Londonban született, itt tanult meg gitározni és zongorázni. 2012-ben költözött át Bécsbe, ahol jelenleg is él és dolgozik. Korábbi Trouble Over Tokyo elnevezésű formációjával négy albumot jelentetett meg az előtt, hogy SOHN-ra keresztelve magát új zenei utakra induljon. Ezen a néven 2010-ben jelent meg első két, Warnings és Oscillate című dala, ezeket követte egy hónappal később első kislemeze. Wheel című nagysikerű szerzeménye 2012 novemberében látott napvilágot a londoni bázisú Aesop kiadó gondozásában.
2013 áprilisában Taylor átigazolt a 4AD kiadóhoz, akik valószínűleg igen jól jártak vele, hiszen a már náluk megjelent Bloodflows-ról úgy ír a Pitchfork, mint a SOHN legszívbemarkolóbb és egyúttal legerősebb szakmai sikeréről.
A Tremors album zenei világa nagyon erős egységet alkot, az első perctől az utolsóig hozza azt a szorongató melankóliát, ami igazi zenei társaság szürke őszi időben mély érzelmek megéléséhez. Egyszemélyes esti sétákhoz ajánlott, nem fog csalódást okozni!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.