Az emberiség nagy álma vált valóra jó száz évvel ezelőtt, amikor az első repülőgép a levegőbe emelkedett. A repülés száznyolc esztendeje egy permanens sikersztori. Azóta már a holdon is járt ember, s a távolsági közlekedésben a repülés mindennapossá vált. A közlekedés forradalmasításában a vonat és gépkocsi után a légterek meghódítását tekinthetjük a harmadik nagy lépésnek.
Az ember azonban még ma sem elégedett. Tovább álmodik. A huszadik század nem csak az individualizmus – az individuális közlekedés diadaláról is szólt. A huszonegyedik század polgára pedig arról álmodozik, hogy a repülést is bevonhassa az individuális közlekedés lehetőségeinek körébe. Ehhez azonban olyan repülőszerkezetekre van szükség, amelyek akár otthon tárolhatók és a meglévő közlekedési infrastruktúrák mellett is használhatónak bizonyulnak.
Tehát ezeknek a repülőszerkezeteknek a méretét a hagyományos repülőgépekhez, helikopterekhez képest jelentősen korlátozni, a felszállási lehetőségeiket pedig egyszerűsíteni kell. Magyarul egy ilyen repülőszerkezet a normál polgár számára csak akkor piacképes, ha elfér egy garázsban, s ha csak nem tud helyből felszállni, a közúti forgalomban is részt vehet, azaz gépkocsi rendszámmal rendelkezhet.
Máris körülírtuk a lehetséges fejlesztés irányát. Hibridjárművekről lévén szó, melyek gépkocsiként éppúgy használhatóak, mint repülőgépként. Szemben azonban a már ismert amphibien, azaz vízen és szárazföldön használható kétéltű közlekedési eszközökkel, a repülésre és a közúti közlekedésre is használható szerkezetek hatalmas formai kompromisszumot feltételeznek.
A közúti közlekedésre tervezett ideális forma ugyanis nem képes repülni, a repülésre optimalizált pedig az utcákon képtelen közlekedni. Rengeteg próbálkozás látott már napvilágot, ami ezeket ellentmondásokat szerette volna feloldani, de meggyőző és igazán használható megoldás mindmáig nem született. Itt is egyedül a komputer technika reményt keltő, mert mind tudjuk, manapság már olyan formai kompromisszummal is építenek repülő szerkezeteket – lásd lopakodó – melyek pusztán emberi irányítással egy percig sem lennének képesek a levegőben maradni.
Jó példa erre az egy helyből felszállni is képes Skycar. A négy hajtóművet emberi érzékekkel balanszírozni képtelenség volna, s bár a szerkentyű bárhol képes a levegőbe emelkedni, otthoni használata ki van zárva, mert a szomszédok a fel és leszállási manővert valóságos ciklonként élnék meg. Az asztronómikus árú Skycar-ból még egy darabot sem adtak el, ami nem is csoda, hiszen ez a jószág az előbb felsorolt kritériumoknak egyáltalán nem felel meg.
Most azonban úgy tűnik – erős kompromisszumokkal ugyan – mégis csak sikerült egy olyan modellt piacra dobni, mely többé-kevésbé megfelel az elvárásoknak. A negyvenhárom millió forintos vételár sem tűnik olyan elrettentőnek, még ha a közeljövőben nem is kifejezetten a kisember játékszerének számít majd ez a szerkentyű. A repülő autó, vagy találóbban közútképes repülő ötlete három pilótától származik, akik a Massachusetts Institute of Technology, a világszerte vezető technológiai egyetemen ismerték meg egymást.
Közös vállalkozásuk neve Terrafugia, repülő gépkocsijuk is ezen a néven került forgalomba. Jól értettétek, a jármű évekig tartó fejlesztés és biztonsági tesztek után megkapta a repülési licencet, a forgalomba állítás jogát. A legegyszerűbb repülési tanfolyam és húsz óra gyakorlat után már repülhető is. Feltéve, ha van valakinek negyvenhárom millió forintja egy játékszerre. A jármű ugyanis mindkét üzemmódban annyi kompromisszumot követel, hogy jelenlegi formájában inkább csak sporteszköznek képzelhető el. De működik!
Autó üzemmódban meglehetősen feltűnő jelenség, inkább egy fogyatékos Velorexre, mint az autópályák királyára emlékeztet, de tekintettel az amerikai utakon érvényes sebességkorlátozásra, az 55 mérföldet óránként még így lazán túlteljesíti. Alkalmas felszálló helyre lelve a csúnya hernyó harminc másodperces metamorfózissal – ha nem is könnyed pillangóvá – de legalább egy molylepkévé válik és az autópályákon megengedett sebesség kétszeresével folytathatjuk az utat nyolcszáz kilométeren leszállás nélkül. Mindezt két személlyel és bőséges rakodótérrel.
Európában a Terrafugia már most kiszámítható előnyökkel járna. Nálunk ugyanis zsúfoltak az utak, viszont nincsenek nagy távolságok. Ha abból indulunk ki, hogy a Terrafugiával mondjuk Münchenbe három és fél óra alatt elrepülhetünk, az már elgondolkodtató. Autóval minimum a duplája, fárasztó, s egy büntetés per út szinte garantált. Repülővel gyors, de körülményes és semmiképpen sem spontán. Ha pedig a járulékos időket is beszámoljuk, nem is gyorsabb. A baj csak az, hogy az európai hivatalokat ismerve, egy ilyen jármű nálunk majd akkor kapja meg a felszállási engedélyt, ha már nem is lesz szükség rá.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.