Vadiúj városi kezdeményezést fedeztem fel az Utazó Hallgató „személyében”. A kedvtelésből létrehozott közösségi oldal elindítását a zene szeretete ihlette – majd minden második ember füllhallgatóval rója a város utcáit, kedvenc városi útvonalainkhoz megvannak a kedvenc zenéink, ritmusra lépkedünk, néha észre sem vesszük, hogy fütyürészünk, vagy félhangosan dünnyögjük kedvenc dalaink refrénjét.
Mindenki büszke a zenére, amit hallgat, szerintem a legtöbbünk meg van róla győződve, hogy remek a zenei ízlése, és ezt boldogan meg is osztja másokkal. A gyakorlat igazolja is a feltételezést – egy nap alatt majd ötszáz rajongót gyűjtött az Utazó Hallgató Facebook oldala, az oldalra kikerülő képek igen népszerűek, gyakran egy-egy ismert városi arc köszön vissza a képekről. Most végre megtudjuk azt is, hogy mit hallgatnak.
Az oldal ötletgazdái között találunk koncertszervezőt, fotográfusokat, képregény-szakértőt, természetesen mindenki maga is utazó hallgató zenebarát, aki kíváncsi rá, hogy a többi fülhallgatóban mi szól. Az odlalon megjelenő képek egy része az Utazó Hallgató saját kameráján kersztül készült de a közösség tagjai is küldhetnek be képeket, melyeket nagy örömmel fogad az UH-csapat és a legjobbak garantáltan ki is kerülnek a Facebook oldalukra.
A jövőben lesznek meghirdetett időpontok is Budapesten, arra lehet majd járni, lehet fényképezkedni, és büszkén elmesélni, mi az aktuálisan kedvenc zenénk! Egy dolog nem lesz soha az Utazó Hallgatón – nagy fülhallgatós kerékpáros fotó, ami kifejezetten szimpatikus, tényleg ne hallgasson senki zenét kerékpározás közben!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.