Vademecum Omnibus

A rostos szellemi táplálkozás kézikönyve

A Vademecum Hírlevél ünnepi, 1000. száma – egy digitális kiadvánnyá formált 455 oldalas könyv – e szövegrész alatti linkre kattintva nyílik ki. A kiadvány válogatás a 21 év alatt megírt ötezer posztból. Lapozni a könyv alsó sarkaira való kattintással, vagy a bal/jobb nyíllal lehet. Ha az egér gombját hosszan lenyomva tartja, akkor egyszerre sokat lehet lapozni. A részletes, kilenc oldal terjedelmű tartalomjegyzék a könyv végén található. 

Vademecum Omnibus

Alább a bevezetés három része olvasható, benne magyarázat, hogy miért ilyen a könyv szerkezete, mi várható tőle és mi nem.

Ha ezt, akkor miért így?

Huszonegy évig tartott, amíg a Vademecum Hírlevél eljutott az 1000. számig. Minden kerek szám elérkezésekor valamilyen különlegességgel igyekeztünk szolgálni. Most kínálkozott egy „best of” válogatás, és végül is emellett döntöttem. Vajon ebből az ötezer posztnyi kőtömbből milyen szobrot lehetséges – és érdemes – kifaragni? Az időrendet és az ábécérendet hamar elvetettem. Mindenféle ötlet után az étkezés metafora mellett cövekeltem le, egy másoktól elcsent ötlet alapján. Fiatal koromban ajándékba kaptam Alex Comfort The Joy of Sex című könyvét, amely életre szóló hatást gyakorolt rám. Az a könyv egy étlap szerkezetét követte, a szokásos részekkel. Arra gondoltam, hogy ha egy jó művészeti alkotás élvezete ugyanolyan kielégüléssel járhat, mint egy kiadós ölelkezés, akkor talán a Vademecum 1000. számához is jó szervező elv lehet az éttermi menü.

Ennek a könyvnek van egy paradox vonása. Hálátlan módon nemigen lesz érdekes a hírlevél legrégebbi, leghűségesebb olvasóinak. Minél újabban csatlakozott valaki, annál több lesz az illető számára az új dolog és téma. Leginkább azonban olyanoknak érdemes „kézbe venniük” a Vademecum Omnibust, akik eddig nem is olvasták a hírlevelet.

Kérem olvasóimat, hogy adják tovább ezt az 1000. számot olyan ismerőseiknek, akik még csak nem is hallottak a Vademecum Hírlevélről.

Segítsenek terjeszteni ezt a pozitív kórt – a magas kultúra szeretetét. Amitől nemcsak elviselhetőbb lesz a mi hazánk, hanem talán egy csipetnyivel jobb hely is.

Mi ez a gyűjtemény, és miért ez a címe?

Már kora gyermekkoromban az ókor, a latin és a görög kultúra bűvöletébe estem. Papám már óvodás koromban latin közmondásokra tanított. A latin és a görög nyelv igazi tanulásába csak egyetemi éveim alatt fogtam, de már azelőtt is sokat olvastam ilyen témákban. Latin tanulmányaim idején az a meggyőződésem alakult ki, hogy latinul minden szebb és jobb, tömörebb. Ezért amikor magamnak írói álnevet választottam, az csak latin formájú lehetett (Simplicissimus, élt 1993-2023). És amikor Hírlevelet indítottam, akkor addig gondolkodtam, amíg eszembe nem jutott a vademecum szó, amely ma elsősorban fogkrém márka – először 1897-ben jelent meg Svédországban, régiónkba 1994-ben jutott el. Számomra mindig is Tótfalusi István régiszó-gyűjteményének címe volt. Magyar jelentése: „járj velem”, „gyere velem”. Sok száz évvel ezelőtt a német piacokon néhány oldalas kisokosokat árultak ilyen címmel („Hogy kell teherbíró tetőt ácsolni?”, „Hogy kell könnyen, gyorsan fogat húzni?” és hasonló témákban.), többnyire ponyváról.

A Vademecum Omnibus egy nagyon szűk válogatás a 2004. novemberében indult Vademecum Hírlevél eddigi ötezer posztjából.

Azokat a darabokat választottam ki, amelyek 2025-ben is időtállónak tűnnek. Igyekeztem olyan sorrendbe állítani a posztokat, amelyek így együtt az olvasmányosság, a tanulságosság és a meglepetés együttes érzetét keltik. A Hírlevél eredetileg a Summa Artium támogatóinak nyújtott, e-mailen megküldött hálaszolgáltatás volt, nagyon rövid, étvágygerjesztő posztokkal. Hamarosan azonban híre ment a dolognak, a barátaim is követelni kezdték a leveleket.

Aztán kialakult a Hírlevél jelenlegi szerkezete, egyszerre mindig öt poszt alkot egy-egy hírlevelet. A levél végén mindig rá lehet kattintani az előző három hét írásaira. Sok éven át egyszerű e-mailként küldtük egyre szaporodó közönségünknek, mígnem aztán két lelkes olvasó (Dr. Kádár Gabriella és Geszti Péter) nyomására professzionális alapra helyeztük a hírlevél küllemét. Manapság már a Mailchimp levélküldő szolgáltatással jut el az olvasókhoz, általában kedden délután.

Ekkor született a hírlevél cseppet sem szerénytelen alcíme: „avagy Török András szerint a világ”. A karikatúrámat Orosz István készítette, mikor a bajuszom még teljesen fekete volt… Most már teljesen ősz, de egy címlap grafika elvont dolog, azt nem kell változtatni, mint a pénzérmén az angol uralkodó arcvonásait. Az omnibus szó azt jelenti, hogy „mindenkinek”. Ez a gyűjtemény tehát mindenkit megkísérel megszólítani, azokat is, akik (még) nem olvassák hetente a hírlevelet, de talán a szerző egyéb írásait ismerve adnak ennek is egy esélyt.

Márai Sándornak van egy sokat idézett passzusa arról, szerinte hogyan érdemes olvasni. 

„Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észrevenni, amikor előre haladt műve rengetegében. (…) Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.”

Én ezt szeretném alaposan kiszélesíteni. A filmnézésre, a színházi előadásokra, az internet böngészésére, mindenféle régi és új médium élvezetére. Mert szerintem minden igazi műélvező valahol társszerző…

Ha a Vademecum Omnibus-t lapozgatja, akkor Ön is, kedves olvasó.

Miben reménykedik egy „népi kritikus”?

Azért hívom így magamat, mert feltett szándékom csak olyasmiről írni, ami nekem személyesen tetszik, amit szívesen ajánlok barátaimnak, olvasóimnak. Ettől csak igen ritkán tértem el. Néhány tucatszor, amikor „heroikus kudarcot” szimatoltam, amiről érdemes tudni, de személyes megtapasztalása talán nem feltétlenül indokolt. Nem több, mint fél tucatszor annyira kiakadtam, hogy letértem a bevált ösvényről – nem bírtam megállni, és pocskondiázni kezdtem egy-egy alkotást. Ezekből néhány olvasható a Panaszkönyv című fejezetben.

A Summa Artium nonprofit filantrópia tanácsadó szervezet, ezért a Vademecum első olvasói az elfoglalt (kis-, közepes- és nagy-) vállalkozók voltak. Olyan polgárok, akik nem csak tisztelték a (magas) kultúrát, de olykor támogatták is. Abban reménykedem, hogy érdemes ezt a válogatást közzé tenni, mert sokaknak okozhat örömet.  Egy interjúban – az 500. szám apropóján – arról faggattak egyszer, hogy kinek írom a Vademecum Hírlevelet. És az csúszott ki a számon: a magyar polgárságnak… Azóta a magyar polgárság kultúrosának tekintem magam. 

Abban reménykedem, hogy jó lehetőséget kínálok azoknak a polgári hajlamú személyeknek, akik klasszikus, vagyoni meghatározás szerint nem polgárok (én magam is ide tartozom), de megvan bennük a törekvés, hogy egy jobb világot hagyjanak maguk után, mint amilyenbe érkeztek. Akiknek a kultúra nem vigasz, menekülési út, hanem erőforrás és regenerálódási forma. A Vademecum csupa middlebrow élményt kínál olvasóinak. Ez a nem igazán elterjedt, angol nyelvű terminus azt a köztes szférát jelöli, amelyben nem a vájtfülűek kedvencei foglalnak helyet, se nem a kommersz kategóriába tartozóak, hanem csupa olyan kulturális jószág, ami kulturálisan értékes, de egyben szórakoztató is.

A Vademecum Omnibus minden szócikke éppen ilyen élményt kínál. Ám így együtt sajnos nem nyújtanak reprezentatív válogatást a hírlevél legjobban sikerült posztjaiból, mert hamar eldöntöttem, hogy az Omnibus egyetlen illusztrációt sem fog tartalmazni – hadd lássuk meg, hogy működik-e a szavak ereje. Így nagyon kevés szó esik a színházról, a kiállításokról, a fotó- és képzőművészetről. Olyasmikről, amelyek nem élnek meg illusztráció nélkül.

Teljesen hiányoznak belőle továbbá a megjelenés idejéhez túl erősen kötött posztok. Akárcsak Budapest tárgyú írásaim. Ugyancsak mellőznöm kellett azt a számos nekrológot, amelyet saját halottaim emlékére írtam. Végezetül nem illettek a Vademecum Omnibus–ba a nagy kedvvel írt utazási beszámolók sem. Csak remélni tudom, hogy ebben a sajátosan csonka formájában is megtalálja a könyv a maga olvasóit. A kimaradt 95% anyagból talán egyszer egy másfajta szobrot is kedvem támad kifaragni. Addig is jó szórakozást kívánok! Egyben hálás köszönet minden anyagi és szellemi támogatásért!

Fotók: Merész Márton / ÉnBudapestem

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)