Member of Group ›
Zeuszné különlegesebb, mint Zeusz
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Zeuszné különlegesebb, mint Zeusz

Amikor múlt évben H. Matt(hew) Chambers „beletúlozta” a Los Angeles Times-ba, hogy a Trump fémjelezte „aktuális politikai közeg” miatt kell a Confederate nevet Curtissre váltani, hangosan felröhögtem.

„Azt hiszem, nagyon sok üzletet veszítettünk a nevünk miatt.”

– mondta akkor Mr. Chambers (gondolom) komoly pofával.

Persze akkor még nem tudhatta, hogy Majka „kitálal” és ezzel meggondolatlanul porig rombolja az új név nemzetközi renoméját és a szépreményű Curtiss márka éppen ébredező nimbuszát. Az ebből készült amerikai-magyar koprodukció sitcomjának (brit tudósok szerint) Goodwill Hunting lesz a címe, csak nem Robin Williams, hanem Majka (egykori) rapper barátja, Curtis lesz a főszereplő.

A Confederate motorokról persze mi is sokszor írtunk. Nyilván. (pl. itt és itt) Megkerülhetetlen kinetikus műtárgyai voltak ezek a CNC mágia járművek a különleges motorkerékpárok világának. Egészen addig, amíg a fent említett Chambers úr le nem dobta a „bejelentés atombombát”, hogy a FA-13 Combat Bomber modelljük kifutása után új márkanéven kínálják majd unikális motorkerékpárjaikat.

Az első Curtiss motor egy kb. 2200 köbcentis, 150 lóerős, benzines V2-es szörnyként gördült ki a frissen újramárkázott gyár kapuin. Amellett, hogy az új cég első produktuma volt ez a szerkezet, valamiben utolsó is, hiszen a Zero Motorcycles céggel együttműködve ezentúl csak elektromos motorokat gyárt majd a régi/új vállalat. Az első/utolsó V2-es benzines motorkerékpár a Curtiss P40 vadászrepülőről a Warhawk nevet kapta, 36 darabra limitálták a szériát és potom 105.000 zöldhasúért (kb. 28.000.000 forint!) lehet hozzájutni.

A (tőlem nem szokatlan) hosszú bevezetés után pedig végre térjünk rá a Curtiss Motorcycles első két elektromos motorkerékpárjára! Az első, melyet három verzióban (egy- és kétüléses cafe, illetve bobber) és 190 lóerővel 60.000 amerikai dollárért (kb. 17.000.000 forint!) lehet megrendelni (és 2020-ban átvenni),  a visszafogott Zeus nevet (Hot Rod God) kapta a Chambers keresztségben a második pedig Hera néven (Hot Rod Goddes) riogatja majd a konkurenciát (ha lesz ilyen egyáltalán).

Zeus Bobber

Zeus Cafe Solo

Hera kétségtelenül különlegesebb mint Zeus, nem is értem, miért lépett félre annyiszor a görög főisten… Mondjuk leginkább a szeretők faragtak rá a titkos légyottokra a főnökkel, nem Héra férje ÉS testvére (sic!). Könnyű persze férfiként megúszni a házasságtörést, ha valaki főállásban az Olümpusz Zrt. CEO-ja, de még könnyebb nőként bosszút állni a gondatlan szeretőkön, ha Hadész ÉS Poszeidón is a tesód…

E tökfelesleges, de legalább kellően rövid görög mitológiai kitekintés után azonban térjünk vissza ismét az új mocihoz! A Curtiss Motorcycles névadója, Glenn Hammond Curtiss 1907.01.23-án Floridában egy V8-as erőforrással szerelt motorral (kerékpárral?) 219,3 káemhás világrekordot állított fel!

Ezen okból a full elektromos, 2020-ban debütáló új műremek is „V8-as” lesz, csak a 8 hengert akkumulátor csomagokkal imitálják majd! Bizony! Kiváncsi vagyok, hogy a mostani brutális CGI tervekből mennyit sikerül átmenteni majd a 2020-ban sorozatgyártásba kerülő modellbe. (tengelytáv, „nyereg” stb.)

Hera V8

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
+36 30 920 920 1
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás