Ora(l)vecz fixáció

William Shakespeare, Hamlet, II. felvonás 2. szín): Polonius:

„Though this be madness, yet there is method in it.”

Az álszent hiper/szuperlatívuszok korában talán érdemes újra rávilágítani, hogy mi a különbség az oravecznórás szeretetsziruppal gazdagon nyakon öntött, digitális koelhós közhelyszótárból gondosan kopipésztelt, filléres és bazári érzelgés cunami és a valódi, önzetlen SZERETET között. Míg az előbbi tulajdonképpen olcsón nem ad semmit és (szájakrobata módjára) csak üres szólamokat puffogtat valódi hozzáadott érték nélkül, utóbbi tényleg önzetlen és segít valóban tartalmas emberi kapcsolatokat építeni. (Bájdövéj az oraveczcoelho face oldalt itt találjátok.) Oraveczkoelhó egy olyan frigyből született pusztító entitás, mint az Underworld film vámpír/vérfarkas hibridje. Egy olyan szatírikus „mutáció” mint a trike, amely remekül egyesíti az autó és a motorkerékpár hátrányait egy járműben.

Ancsel Éva még fontosnak tartotta kiemelni, hogy ha viszel egy rászorulónak egy tányér meleg levest, fontos momentum, hogy még azelőtt menj el, hogy kinyitná az ajtót, amely elé leraktad a tányért. Ma már komoly (ön- és iparági) PR hadjárat épül egy ismert személy/intézmény jótékonykodása köré. Ezzel egyébként nincs is (nagy) gond, hiszen ezek a szereplők ezért fizetnek, mint megrendelő és (az esetek többségében) valóban segítenek is a támogatott félnek.

Az igazi probléma az, ha köszönő viszonyban sincs a varázsceruzával festett ünnepi-, és a valós hétköznapi kép.

Ebben az esetben előbb utóbb hiteltelenné válik az ügyesen felépített kommunikációs stratégia (lehull a lepel), hiszen óhatatlanul észreveszi egy vásott kölyök (vagy egy tényfeltáró újságíró), hogy bizony meztelen a király/királynő. Tudom, hogy vékony jégre tévedek akkor, amikor ezt a témát egy olyan világban kezdem boncolgatni, amelyben a valóság és annak célszerűen épített illúziója (AKA post-truth) egyre messzebb kerül egymástól. Ez az olló napjainkban is folyamatosan, „mátrixosan” nyílik tovább, „hála” az egyre hatékonyabb tömegkommunikációs eszközöknek/csatornáknak. Ma már csak büdzsé kérdése (tényleg, ne tiltakozz), hogy az emberek nagyobb hányada  jónak gondoljon egy számára alapvetően haszontalan, vagy akár rossz ügyet/személyt. Ez persze fordítva is működik, csak visszafelé kell befűzni a szuggesztív, színes-szagos-szélesvásznú 4D filmet.

Ez ellen csak „valódi” intelligenciával, nyitottsággal és nemzetközi tájékozottsággal lehet védekezni.

E három vértezettség azonban mindig is csak egy szűk elit (a magyar értelmiség egy része azonban sajnos továbbra is gyáva, tunya és főleg korszerűtlen) sajátja volt és (valószínűleg) lesz is. A teljes bolygón. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a tömeg mindig a könnyebb ellenállás felé halad. Kétségtelenül „macerásabb” (valódi) könyvet olvasni, mint napi 6 órát zombie-tévézni. Jóval több energiát követel nyelvet tanulni, mint pl. Oravecz Nóra nyelvét használni.

Sokkal bonyolultabb saját, eredeti, stílusértékű gondolatokat megfogalmazni, mint mások (kényelmesen előgyártott és célszerűen „előszellemesített”) mondatait sajátként, pórázon elővezetni az adott pillanatban. A Facebook feneketlen pöcegödre is tele van szemetelve forrásmegnevezés nélküli idézetekkel, azt a hamis érzetet keltve, hogy a posztoló magától ilyen frappáns. Tanulságos megfigyelni a „friendek” valódi like, oda-vissza kurkászó like, megosztás, bullshit-komment vs. frappáns és eredeti komment, sólet makró vs. szellemes és/vagy kreatív fotó arányát.

Persze az intelligencia eloszlás ismert Gauss-görbéje valószínűleg hasonlóan néz ki szeretett és nagyra értékelt Magyarországunkon is, mint a Föld felületének, kevésbé fontos (az egyszerűség kedvéért egyszerűen) nemMagyarországnak nevezett, ismeretlen részén. (Igen, tudom hogy sok Nobel díjast adtunk a világnak.) 

Ráadásul álszentek vagyunk.

Mélyen elítéljük a pornót, miközben a férfiak többsége (ahogy én is) időnként néz „felnőtt filmeket”. (Persze gondosan eltitkolva ezt a felesége elől.) A körmönfont eufemizmus és a politikailag überkorrekt megfogalmazások még Trump után is meghatározzák a közbeszédet. Így lett afroamerikai a négerből, etnikum a cigányból és felnőtt tartalom a pornóból. (Amellett a rémisztő, pont a másik irányba mutató folyamat mellett, hogy egyre vulgárisabb a média nyelvezete. Is.)

Michael Jackson (többszöri) bőrfehérítése tulajdonképpen erősen rasszista döntés volt a részéről.

Az időközben egyre piszébb orra alá dörgölte ezt vajon valaki az „afroamerikai” társadalomból? Nem hiszem. Stohl bucit sokan legszívesebben keresztre feszítették volna és örökre ki akarták tiltani a médiából, napjainkban pedig ezek a véresszájú arctalan komment huszárok, órákon át nézik Berki Büntetőfékező Krisztiánt a tévében.

Gattyán Györggyel kapcsolatban mindenki rögtön pornókirályt emleget, miközben nem látják a fától az erdőt. (A szilikonmellektől a sikeres IT vállalkozót, akitől bizony sokat lehetne tanulni.) Ahogyan (pl.) egy nemzetközi, mobilvécét kölcsönző cég vezetőjétől is. És nem csak azért, mert a pénznek nincs szaga, hanem azért is, mert profiltól függetlenül, részben hasonló adottságokra, készségekre van szükség, ahhoz, hogy valaki egy sikeres vállalkozást, a saját életét vagy egy non-profit szervezetet menedzseljen. (Sok esetben for-profitból váltó vezetők lesznek a leghatékonyabb non-profit szervezetek alapítói is, hiszen ültek már az asztal „túloldalán”.)

Oravecz Nóra legnagyobb bűne talán éppen az, hogy valódi problémákra csak cukormázas álmegoldásokat kínál.

Nagy kedvencem, Weöres Sándor – A teljesség felé című kötetét kb. két évtizede kaptam karácsonyra az egyik ismerősömtől. (Köszi Béni!) Már akkor csodálkoztam, hogy bár 1945-ben írta a költőzseni ezeket a sorokat, mégis mennyire időszerű és friss a mai napig. (Nyilván a világháború propaganda gépezetének szorgos tevékenysége is kihatott a kötetre.)

Az érzelgésről

…

„Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomorúságosabb. Egyik irányban szeretni csak úgy tud, hogy a másik irányba gyűlölködik: vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formátlanságához mér mindent: akármerre fordul, jó nem fakad belőle.

A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást és nyert ügye van. 

Az érzelgősség kétfejű nőstény: egyik feje édesen mosolyog és mohón csókolgat, másik feje könnyedén ont, harap és piszkolódik. Csókolgató fejét immár majdnem mindenki összecseréli a jósággal, szeretettel, erkölccsel, családiassággal, ízléssel, eszményi lelkülettel, harapós fejét pedig a joggal, törvénnyel, megtorlással, igazsággal.

Korunk betegsége, a lelki talajtalanság és általános összezavarodás, innen ered: a kétfejű bestia mosolyából és könnyzacskóiból. Többet ártott, mint akármelyik szenvedély: a józan emberi mértéket összezavarta.”