Mi az élet értelme?

Mivel Zsoltot (több mint egy évtizeden keresztül) volt szerencsém személyesen ismerni, az új, róla készülő nagyjátékfilm apropóján úgy döntöttem, hogy a következő hetekben a vele kapcsolatos (avagy általa írt!), egy évtizeddel ezelőtti írásai(ma)t publikálom itt csütörtökönként. Így, tiszteletem jeléül, a következő néhány csütörtök a Hópárducról (és persze feleségéről Hildáról, akinek a perspektívájából bemutatja a film családjuk életét) fog szólni. (Ez a cikk a negyedik a sorban, az első itt található, a második itt, a harmadik pedig itt.) A szerk.

/     /     /

Mióta ember az ember, hányszor tette fel e kérdést és hány választ kapott rá! Az ember egyszerűen el van kötelezve e kérdés és a megválaszolása iránt. Most, hogy tanúi vagyunk Erőss Zsolt „értelmetlen“ halálának, az örök téma megint aktualitást kap. Mi az élet értelme? Nos a kérdés nemcsak hogy megválaszolhatatlan értelmezhetetlen is egyben. A természet nem tesz fel ilyen kérdéseket és válaszokat sem ad rá. A kérdés feltevése tehát nem a kérdések kérdésének megválaszolását célozza meg, hanem egyfajta világnézet érvényre jutását szorgalmazza. Mert a kérdést testre szabottan éppúgy meg lehet fogalmazni, mint általánosságban.

Tehát miközben sem az ember, sem pedig saját életünk értelmére általános választ nem kapunk, jobb híján – világnézeti elkötelezettségünknek megfelelően – mi adunk. Mi adunk választ arra, hogy mi életünk értelme, célja. Hogy földi létünk beteljesülését miben célozzuk és találjuk meg, mitől érezzük síron túl is, hogy nem éltünk hiába.

Pár napja temettük el nagynénikémet.

Nagyszerű kis ember volt. Néhány fénykép és egy sírfelirat bizonyítja, hogy tényleg élt. Az elsárgult képek tanúsága szerint ifjú, szép lány is volt valamikor és hajdan kelt szerelmei beleolvadtak régmúlt tavaszok illatába. Szerény testamentumát genetikus lenyomatában hagyta hátra. Génjei sarjaiban élnek tovább, s bennük szürkül emléke is.

Zsolt szintén néhány napja halt meg és egy ország könnyezte. Nagyra tört és magasból hullt alá. Persze nem szó szerint. Hétköznapi embernek elérhetetlen magasságokban lelte halálát és remélhetőleg ott is marad jégsírjában. Mert hegymászónak az a méltó temető. Zsolt szintén sokszor feltehette magának a kérdést, mi is életének célja, értelme.

Paradox módon Zsolt, az egyszerűség és sallangmentesség mintaképe – látszatra a leghétköznapibb ember mintapéldánya – magasra tört. A Himalájánál is magasabbra. Isten bocsássa meg neki, ha közben becsvágy és versenyszellem is igézetében tartotta, de én azt hiszem, ő a magasságokban a mélységeket kereste. Ha magasba tört, önmagán kívánt túlemelkedni, ha győzni akart, önmagát akarta legyőzni. Szinte hallom, ahogy a csúcs előtt összeszorítja fogát, magát és társait biztatja: megcsináljuk, ha beledöglünk is. Megcsinálta.

Őt a hegy nem, csak a halál tudta legyőzni.

Nem kérdés, hogy őrült volt. De ilyen őrültek fedezték fel Amerikát, mentek el a Déli-sarkra, a holdra, ilyen őrültek hozták el az emberiségnek a tüzet. A halál csak testükön képes diadalmaskodni, mert szellemük halhatatlan. Félisteni küldetéstudattal rendelkező emberek nyilvánvalóan másban látják az élet értelmét, mint „halandó“ embertársaik.

Mindazonáltal nem hiszem, hogy Zsolt a hősi halált kereste. Mindegy hogyan, csak ne „ágyban, párnák közt“, ahogy Petőfi jövendöl. Vagy ahogy az angol költő, Byron a görög felszabadító háborúban kell, hogy kilehelje lelkét. Zsolt csupán egy aktív élet mellett kötelezte el magát és ember feletti teljesítményeket célzott meg. Kitartó, céltudatos ember volt, ősellenségének nem az életveszély, hanem a céltalanság számított.

Lehet mondani, hogy a hegymászás veszélyes, de a céltalanság veszélyesebb.

Az viszont kétségtelen, hogy időről időre veszélyhelyzetnek tette ki magát, s önmaga elvárásainak fontosabb volt megfelelni, mint egyéb elvárásoknak. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a Férfi apaként definiálja magát. Kalandor énje az apa szerepét mégis felülírta. Gyermekei örök dilemmában élnek majd emiatt. Ha valaki, hát én tudom miről beszélek. Jóapám forradalmár elkötelezettségében az akasztófát választotta családja helyett. Egy életen át nem tudtam eldönteni, hogy büszke legyek-e, vagy haragudjak rá. A dühben fogant büszkeség így vált életem egyik meghatározó momentumává.

Zsolt két kisgyermekének esetében is jó kérdés, menyire érik be pusztán apjuk szellemével, amikor majd szintén apa nélkül nőnek fel. Mert felesége, Hilda, aki maga is járt már nyolcezresen, tudta mit vállal. Akkor is, mikor maga ment, és mikor Zsoltot időről-időre indulni látta. Úgy nézhetett utána, akár a gladiátorok után, mikor azok harcba indulnak. Ő jól tudta, hogy egy nyolcezres legális öngyilkossági kísérlet.

Nénikém nem ostromolt csúcsokat.

A szelíd asszony szerény léptékű életében mégis ott lüktetett a huszadik század minden ellentmondása. Sorsát világháború, nemzetiségi zavargások, kitelepítés, forradalom, kommunizmus és rendszerváltás formálta, mint oly sok más emberét az ő kortársai közül. Mégis helyt állt, és nem kellett szégyenkeznie semmiért. Három gyermekét nevelte, tanította, taníttatta, majd unokái sorsát egyengette.

Melyik hát a jobb élet, melyik értelmesebb?

Amelyik történelmet ír, az emberiség javát szolgálja, vagy, ami szimplán emberek javát szolgálja? Aki a jövő magvait ülteti, s palántáit féltő gonddal ápolja, vagy aki a jövő útjait jelöli ki? Nehéz erre válaszolni, mert megfelelő arányban mindkettőnek van létjogosultsága. Hallottaink vagy így, vagy úgy komposztálódnak mindnyájunk közös kincsévé.

Nénikém gyermekei és unokái szerető gondoskodásban nőttek fel. Mikor az élet értelmén töprengenek, feltehetően csak nehezen tudják a létüket meghatározó korlátokat átlépni. Zsolt gyermekei, akiknek csúcsokat ostromló apja immáron csupán fogalom, egykor majd maguk is elgondolkodnak az élet értelmén. Nem fognak apjukkal virágos réten focizni, de Zsolt szelleme mint példakép, ott lebeg majd előttük. Vagy követik, vagy nem, de sorsuk apjuk sorsától immáron elválaszthatatlan.

Mi is hát az élet értelme?

A boldogság – mondhatnánk kissé klisészerűen. Persze mindjárt új vitát is nyithatnánk arról, hogy mi a boldogság. Arról pedig véget nem érően lehetne vitatkozni, hogy ezt ki hogy és mivel éri el. Világmegváltással? Hasznára lenni az emberiségnek? Vagy csak szimplán emberek hasznára lenni? Beírni nevünket a tudományok, vagy a művészetek aranykönyvébe? Felfedezni új, hasznos dolgokat, meghódítani a csúcsokat? Válasszon mindenki tetszése szerint, vagy alkatának megfelelően!

Az élet értelme sorsodban manifesztálódik. Lehetsz te óriás, vagy parányi porszem, itt a földön valahol minden, mégoly jelentéktelennek tűnő létezésnek is értelme van.