Rogers Nelson húsz évesen 27 (!) hangszeren játszotta fel az első, bemutatkozó lemezét (For You, 1978). „Mellesleg” ő énekelte a dalokat, ő volt a dalszerző és hangszerelő, illetve a produceri feladatokat is ő látta el. Mindez nem sok embert hatott meg. Akkor.
A harmadik albumtól (Dirty Mind, 1980) aztán elindult a gyorsvonat, a történetet ismerjük. Prince átfogó hangszertudása (énekesnő mama + rangos jazz zongorista papa mix), kísérletező igénye, illetve zenei bátorsága és szintetizáló képessége (R’nB’, pop, rock, soul, blues, rap, hip-hop sőt new wave ééééés persze funky) joggal tette zenei ikonná. (Grammy Hall of Fame)
Amikor összerúgta a port a Warner Brothers lemezkiadó céggel (a Prince nevet ekkor sajna átmenetileg elvitte a cica és a lemezkiadó furfangos ügyvédjei), felvette a rövid, de beszédes „The Artist Formerly Known As Prince” (TAFKAP) nevet és megjelent a jellegzetes szimbólum is a lemezeken. Ahogyan az évtizedek alatt több evolúciós lépésben változott a név, hogy aztán visszatérjen az „eredetihez” (Rogers Nelson – Prince – TAFKAP – The Artist – Prince), úgy változott az általa játszott stílus is a mainstreamtől a szélsőségesen kísérletező (akár instrumentális jazz) lemezekig és vissza.
Az én két kedvenc lemezem tőle a „Sign ’o’ the Times (1987) és a „Diamonds and Pearls” (1991), de persze a korai „Purple Rain” filmzene (1984) is jogosan kapott Oscart és Grammyt (ebből a díjból héttel rendelkezik azóta). A film története persze annyira bonyolult csak, mint az „örökbecsű” Stallone-opusz, a Rocky Balboa bármelyik része, vagy egy kissé sorjás faék, de nem is az a lényeg, mint tudjuk…
A Herceg 7 éve a Szigeten két és fél órán (!) keresztül böcsülettel nyomta-tolta-húzta-vonta, nem csak odakente a gyors haknit a vasfüggöny hűlt helye mögé alibiből. Férfimunka volt! Ahogy sokaknak a vasárnapi Kravitz buli, úgy nekem ez volt életem egyik legnagyobb koncertélménye!
Prince holnap lenne 60 éves.
Annak pedig igen különleges oka van, hogy miért ma, a „Bang & Olufsen napon” írok róla, nem a zenei napunkon szombaton. Jelesül az, hogy Prince tiszteletére, holnap 19,42-kor élesítjük a Bang & Olufsen Budapest vadiúj, kétnyelvű honlapját!
„Bónusz kontent” gyanánt pedig a mai posztot egy 2015-ös Phenom’ cikkel zárjuk, amikor még azt hittük, hogy sokszor láthatjuk őt a jövőben…
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.