2013 elején a hazai Yamaha importőr óvatlanul Sapi flexe alá engedett egy soros négyes léghűtéses XJR 1300-ast, hogy a Mester egy könnyen motorozható Café Racert varázsoljon belőle a 2013-as EMAT-ra (Épített Motorok és Autók Találkozója).
Azt azonban valószínűleg egyikük sem tudta (akkor még), hogy az XJR-eket a gyárban nem feltétlenül úgy szerelik össze, hogy megkönnyítsék egy magyar betyár dolgát, amikor az majd Café Racert akar faragni a finom szerkezetből.
Talán emiatt az „empátia hiány” miatt is a légszűrőházat csak a blokk kivételével lehetett volna kiszedni a vázból, ezért Sapi a könnyebb eltávolíthatóság érdekében azzal a keresetlenséggel vágta ketté fűrésszel a házat, ahogy Nagy Sándor kihúzta a, Gordiasz szekerének jármát és rúdját összetartó szeget.
Sapi így a maga, Nagy Sándor Ázsia ura lett.
Sapi Jedi a műszercsoport házának is nekiesett a lézerkarddal, miután a felnyitás után kiderült, hogy „sok benne a légüres tér” (idézet Sapkától) szintén „elküldte” tehát fogyni és szálkásodni ezt a szerkezet csoportot is. Az üléslap és a motor feneke alumíniumból készült. A két vázcsőt összekötő elemre épült a fenéktámla rögzítése és a jellegzetes CR farok idom tartója is. Szolidabb láncvédőt kapott a „naked” Yamaha, illetve speciális, küllős kerekeket, melyek beszerzése „nem volt egyszerű”.
A híres, általam is nagyra tartott dán csapat, a Wrenchmonkeeys is épített XJR 1300-ból Café Racert korábban, szintén küllős kerekekkel. A dánok le is tudták volna gyártani az itthoni géphez is a kerekeket. Potom másfél millió forintnak megfelelő euróért! Sapka végül máshonnan rendelt küllős kerekeket az említett summa feléért. Annak idején, a Sapka Műveknél tett szokásos gyárlátogatásom során, a saját vas körüli réveteg álldogálás és hosszas egyeztetés után csináltam néhány képet Nektek erről a motorról is, hogy Café Racer ügyben ne érjen a részrehajlás vádja. (Pedig de. Naná!) Továbbá ráérősen megkérdeztem Sapkát, hogy:
„Egy Jaguar XJR-ből mekkora meló két Café Racert építeni?”
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.